Hírek
2016. Október 30. 09:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: SzabadFöld
Ha cserbenhagy az agy
Alzheimer professzor nevét egyre gyakrabban emlegetjük
AZ ELBUTULÁS nem feltétlen velejárója az öregedésnek – ezt Alois Alzheimer német ideggyógyász mondta ki először 1901-ben. Ő diagnosztizálta az akkor még csak demencia néven emlegetett betegséget, amit róla elkeresztelve ismer a világ mind nagyobb hányada. Az Alzheimer-kórt tavaly népbetegséggé nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet.
Világszerte több mint 35, Európában 6-7 millió, s ezen belül Magyarországon 200-300 ezer ember szenved Alzheimer-kórban. S minthogy egyre hosszabb élettartamra számíthatunk, az évszázad közepére akár a mainál háromszor több ilyen beteg is élhet a Földön, ellátásuk orvosi költségei ma világviszonylatban 218 milliárd dollárra rúgnak. Ez az összeg öt év alatt 35%-kal növekedett, dacára annak, hogy csak az e kórban szenvedők feléről készül diagnózis és csupán a betegek egyharmada részesül rendszeres kezelésben.
Az egészségügyi ellátás és a családi segítség becsült költsége is dollármilliárdokra tehető: az Alzheimer-kóros állandó felügyeletre, folyamatos segítségre szorul.
S mindehhez még hozzászámítandó a kór következtében kialakult egyéb betegségek, az állapot okozta balesetek kórházi kezelésének költsége is.
Az Alzheimer-kór kezdeti tünetei enyhék, az emlékezet romlását sokan az idős kor természetes velejárójának tudják be. Így a páciensek többsége már középsúlyos stádiumban kerül orvoshoz, amikor már magatartászavar, agresszivitás, hallucináció is jelentkezik.
Holott ha idejében elkezdenék szedni a gyógyszereket, azzal, ha meggyógyítani nem is, de jelentősen lassítani lehetne a betegség lefolyását – tájékoztat dr. Kovács Tibor, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának docense. Az Alzheimerkórosok között kétszer annyi a nő, mint a férfi – a hölgyek várható életkora magasabb a férfiakénál –, és a betegség jellemzően a 65 év fölötti korosztályokat érinti. Kis százalékban örökletes, de fő kockázati tényezője az életkor.
A diagnosztika terén már jelentős eredményeket értek el a kutatók: az agy-gerincvelői folyadékban képesek kimutatni azokat a fehérjéket, amelyek korai stádiumban jelezhetik a betegséget – egyes izotópvizsgálatok szinte szövettani módon tudják ezeket megjeleníteni. Hazai alkalmazásuk azonban még várat magára. Elkészült viszont és a klinikai vizsgálatok szerint biztonságos az új Alzheimer- gyógyszer, amely az első eredmények szerint sikeresen szünteti meg az agyi fehérjelerakódást – írja az MTI. Remélhető, hogy a jövőben sikerül majd meggyógyítani azokat, akiknél még nem jelentkeznek a betegség tünetei, de a lerakódások kimutathatók az agyukban, s valószínűleg később Alzheimer-kórt diagnosztizálnának náluk. Brit kutatók pedig olyan biomarker (betegségjelző) csoportot fedeztek fel, amely a vérvizsgálatból képes jelezni, hogy az adott egyén hajlamos-e a betegségre vagy sem. Tehát előbb-utóbb szűrővizsgálattal is kideríthető lesz, kit fenyeget e rettegett kór, aminek a megelőzéséért magunk is sokat tehetünk – mondja dr. Kovács Tibor.
A vérnyomás szinten tartásával, a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésével, fizikai és szellemi aktivitással kivédeni nem, de késleltetni lehet a kialakulását. Emellett fontos a megfelelő étkezés. Fogyasszunk minél több salátafélét, hüvelyes zöldségeket, halat, baromfit, bogyós gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonát, olívát – s naponta egy pohár jóféle bor is megengedett.
Habik Erzsébet
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.