A cikk egy egyedülálló édesanya levele...

"...Igen, biztos vagyok benne, hogy több ezer sorstársam ismer magára a fenti sorok olvasása közben. Nem vagyok egyedül ebben az országban, aki úgy érzi, hogy én vagyok a legutolsó, aki számít.

Vagyon

Ott kezdődik, hogy sok gyerek nem házasságban születik, hanem például élettársi kapcsolatban, aminek egyik hozadéka, hogy a kapcsolat felbontása után a közös vagyon, mint olyan, nem létezik. Így viszont nem túl egyszerű a továbblépés. Mind tudjuk, nem könnyű dolgozó anyának lenni. Ma Magyarországon nincs is sok esélye egy nőnek a munkaerőpiacon. Sok esetben 'az ugyanazért a munkáért ugyanannyi bér' elve sem érvényesül, ám a nő neme, kora, gyermektelensége, vagy épp gyermekének kora mind akadályokat jelent.

Tegyük fel, hogy sikerül elhelyezkednie. Az, hogy milyen szociális kedvezményekben részesül, a jövedelmétől függ. De a kiadásaival senki nem foglalkozik.

12 éve tartozom az adófizetők közé. Azoknak a táborát erősítem, akik ugyan kemények, megállnak a saját lábukon, de bizony jól esne nekik némi támogatás államunktól az emelt családi pótlék (13.700 forint, vagyis kerek 1000 forinttal több a normálnál) mellé – ami igazából semmire sem elég –, amiért nevelem, iskoláztatom a gyermekem, hogy majd belőle is adófizető lehessen. Hogy ne kelljen a mindennapi problémáimmal a gyereket is terhelni, hogy tudjon csak a tanulásra koncentrálni, hogy ő is megérhesse a boldog gyermekkort. Persze így is ott van számára, az „apu nem kíváncsi rám” érzése, a teljes család egységének hiánya.

Gyermektartás

Van apja a gyereknek, akinek van gyermektartási kötelezettsége is, mégsem fizet. Egy éve augusztusban kezdődött az újabb futkározás a hivatalok között. Először a bírósággal, akik novemberre tűzték ki a tárgyalás időpontját. Ítéletüket meghozták az apa jelenléte nélkül is. Fizetnie kell, az eddigi 8 ezer helyett, havi 14 ezer forintot.

A határozatra ugyan várni kellett márciusig, de hurrá, a kezemben a papír. Meggazdagodni ugyan ettől az összegtől sem fogok, de egy „lyukat” betömünk vele, gondoltam. De hiába, „apa” nem fizet, ahogy azt előtte sem tette soha. Következő lépésként a végrehajtóhoz fordulok, hogy kiderítsék, vajon van vagyon vagy nincs. Újabb két hónap várakozás után, csak arról érkezik levél, hogy semmit nem sikerült behajtani.

Semmi gond, itt az állam, aki nem hagy senkit az út szélén. Akinek mindenki egyformán fontos. Egy gyerek is gyerek: irány a gyámhivatal! Az elmúlt hat évben, a legutóbbi környezettanulmányozás óta, egyébként senkit nem érdekelt, hol lakik, mit eszik, veszélyeztetve van-e a gyerek vagy sem. Most azonban, hogy pénzt akartam, rögtön kíváncsivá tette a hivatalt, hogy vajon mi van vele. Elvegyük-e anyutól vagy sem.

Szerencsére, miután a kamrámba is benézett a gyámügyis, megállapította, hogy minden rendben. Az albérlet tiszta, rendezett. Megnézte a számláimat, felírta, mire mennyit fizetek. No, reméltem, látja, hogy a havi kiadásaim mellett - a 60 plusz rezsi, plusz az ebéd az iskolában, plusz a bérletvásárlás, plusz étkezés stb. – megélni minimum életművészetnek számít a jövedelmem tekintetében, ami pont annyi, hogy nem halok éhen a gyerekkel.

Kérelmem elutasítva

De nem így lett. Kérelmem elutasítva! Ugyanis a nettó jövedelmem meghaladja a mindenkori öregségi nyugdíj (22.800 forint) 133 százalékát, azaz 30.234 forintot. Igen, az öregségi nyugdíjjal von a kormányunk párhuzamot. Már ez is nevetséges. Egyrészt, mert egy nyugdíjasnak sem elég ennyi pénz, másrészt, mert teljesen más költségei vannak egy kamaszgyereket egyedül nevelő nőnek és egy idős nyugdíjasnak.

Egy gyerekkel nem vagyok jogosult semmilyen kedvezményre. Teljes árú ebédet kell fizetnem, a tankönyveket is így kell megvásárolnom, önkormányzati bérlakásról ne is álmodjak. Egyrészt, mert nem vagyok rászorult (ekkora fizetés mellett), másrészt meg férjem sincs. Igen, sok esetben ezért ér diszkrimináció, mert egyedülálló szülő vagyok. Emellett hiába kitűnő tanuló a gyerek, ösztöndíjat sem kaphat, mert nem elég rászorult, vagy éppen nem állandó budapesti lakos.

Kérdem én, akkor mit tehet egy egyedülálló anya? Jelentsem fel az apát? Hátha a rendőrség feltár valami feketén megszerzett vagyont? Tegyem ezt úgy, hogy utána attól rettegjek, megkeres és ki tudja, dühében mit tesz velünk? Miért az én dolgom ennek a menedzselése is? Miért nem sikerül a jogalkotónak valami okosat kitalálnia?"