Van egy olyan műanyag lapocska, ami nélkül nemhogy mobiltelefon, de parkolóóra, pénztárgép, a fejlettebb országokban pedig már-már villanyóra sem nagyon képzelhető el. De míg ez utóbbi három eszközben keveseket zavar a központtal való kommunikációt biztosító SIM-kártya jelenléte, a telefonokban egyre inkább útban van a kivehető plasztikdarabra ültetett chip.

Pedig a mobilkommunikációs iparág sokat tett azért, hogy egyre kisebb legyen. Az azóta eltelt idő és a mobiltelefonok akkori ritkasága miatt már kevesen emlékeznek rá, hogy a SIM-kártya eredetileg éppen akkora volt, mint egy bankkártya. Ezt az időt idézi az a kártya alakú műanyag lap, amelyből ma is kitörhető a kisebb, chipes egység – régebben a nagy egész jelentette a SIM-kártyát.

Az 1991-ben bemutatott, több mint 3500 mm3-es plasztikot gyorsan leváltotta a sokkal kisebb változat: a telefonok általános fejlődéséről is sokat elmond, hogy az előfizetői azonosító modul öt éven belül kevesebb mint tizedére zsugorodott. Az azóta kétszer is tovább kicsinyített SIM-kártyánál mégis éppen ez, a helyigény az egyik probléma: mind nagyobb akadályát jelenti az egyre kisebb mobileszközök kifejlesztésének. A jelenlegi csúcsmodellekbe való nanoSIM ugyan már csak 72 mm3-es, de ez még egy telefonban is értékes helymennyiséget jelent, amit mással is ki lehetne tölteni, a még kisebb készülékek, például az önálló használatra is alkalmas okosórák esetében pedig akár siker vagy bukás kérdése lehet.

A hagyományos SIM elhagyásának gondolata éppen ezért az okoseszközök gyártóinak fejében fordult meg először. Az Apple például évek óta foglalkozik egy ilyen forgatókönyvvel. És nem is csak a hely felszabadítása, hanem a felhasználókkal való közvetlenebb kapcsolat kiépítése miatt is: még Steve Jobs álmodott egy önálló, szolgáltatók fölötti kommunikációs birodalomként működő Apple-ről (lásd Szakítópróba című íkeretes rásunkat), az ehhez vezető út egyik lépése pedig éppen a SIM elhagyása lehetne.

Mivel mind a hang-, mind az adatforgalmazás annak segítségével zajlik, egyelőre ez az apró lapocska jelenti a mobilszolgáltatók legerősebb kapcsát az előfizetőikkel. Ha ezt sikerülne kiiktatni, akkor a mobiltulajdonosoknak nem kellene minden telefonvásárláskor SIM-kártyát cserélniük, netán a régi és az új telefon SIM-foglalatának különbsége miatt újat igényelniük. További előny, hogy az előfizetők szoftveresen, egy-két gombnyomással válthatnának szolgáltatót.

Éppen ezért nem tetszett a készülékbe külön behelyezendő kártyát a telefonba „égetett”, virtuális formában leváltó eSIM (embedded SIM, azaz beépített SIM) ötlete az operátoroknak. De a legfontosabb iparági szereplőket – így a gyártókat is – tömörítő GSM Szövetség (GSMA) végül az eSIM mellé állt. A szolgáltatói hozzáállás módosulásában a gyártói lobbi mellett alighanem a változás elkerülhetetlenségének belátása is szerepet játszott. Ráadásul a közösen elfogadott szabvány nagyon messze van a Jobs-féle álomtól, az operátoroknak így is jókora befolyásuk lesz a SIM fölött. A GSMA állítása szerint még jól is kijöhetnek a változásból: a logisztikai költségek mellett megspórolják a fizikai kártyák későbbi innovációja esetén fellépő fejlesztési ráfordításokat, ráadásul új szolgáltatásaikra is könnyebben alkalmassá tehetik majd a rendszert.

Az első, véglegesnek tűnő eSIM szabványú készülék végül nem az Apple-é lett – ők egy ezzel jó eséllyel kompatibilis, saját verzióban hisznek –, hanem a Samsungé: a Gear S2 okosóra mobilnetes verziójában már virtuális SIM-kártya van. Másban nem is nagyon lehetne, a szabványt ugyanis még csak okosórákra, fitneszkarpántokra és egyéb kütyükre vonatkozó verzióban adta ki a GSMA, az okostelefonos sztenderd várhatóan valamikor a nyáron érkezhet. Innentől a szolgáltatók térfelén pattog a labda, hiszen nem sok gyártó meri majd kockáztatni eSIM-es eszközök piacra dobását, ha azokat a megcélzott vásárlók nem tudják használni a mobilhálózatokon.

A legnagyobb európai operátorok közül elsőként a brit Vodafone és a spanyol Telefónica támogatták a Samsung órájának használatát. Az Európában a legtöbb bevételt elkönyvelő német telekommunikációs óriás, a Deutsche Telekom már tavaly engedélyezte hálózatán az Apple SIM használatát, és tavalyi ígéretük szerint még az idén így tesznek az eSIM szabványú készülékekkel is.

A SIM-reform hazai időpontját illetően az operátorok magyarországi leányvállalatai egyelőre nem túl markáns álláspontot képviselnek. A Magyar Telekom „akkor fogja támogatni az eSIM-et, amikor elérkezik annak kora”, a Telenornál „jelenleg vizsgálják az üzleti és műszaki vetületeit”, a Vodafone-tól pedig lapzártánkig nem érkezett válasz a hazai bevezetést firtató kérdésünkre. A technológiát viszont, úgy tűnik, nem lehet megállítani: a GSMA és iparági szakértők becslései szerint az eSIM tömeges elterjedése jövőre vagy legkésőbb 2018-ban várható.
Szakítópróba
A nagy telefongyártók közül az Apple ápol(t) a legkevésbé felhőtlen kapcsolatot a mobilszolgáltatókkal – a technológiai nagyvállalat, ahogy hazájában, az Egyesült Államokban, úgy Magyarországon is szigorú feltételeket szabott az iPhone-t értékesítő szolgáltatóknak. De még a legfurcsább különcködés is óvatos kérésnek tűnik ahhoz képest, amit Steve Jobs eredetileg a fejében forgatott.

A vezeték nélküli kommunikációs szolgáltatások egyik úttörőjeként számon tartott John Stantont az iPhone 2007-es megjelenése előtt néhány évvel avatta be Jobs az eredeti elképzelésébe. Az ő elbeszéléséből, de más forrásokból is ismerhető álom szerint Steve Jobs nem megregulázni szerette volna a mobilszolgáltatókat, hanem egyenesen megkerülni. A megvalósíthatatlannak tűnő tervek megvalósításáról is híres ikonikus vezető egy egész világot behálózó wifihálózatot képzelt el, melynek alapját a routergyártókkal való megegyezés jelentette volna. A wifihálózatokat biztosító eszközök készítői – nyilván nem ingyen – külön csatornát biztosítottak volna az Apple számára, melyen csak az iPhone-ok adatalapú hang- és netforgalma zajlik. A technikai lehetőség megteremtése után az Apple és a routergyártók arra ösztönözték volna a felhasználókat, hogy tegyék elérhetővé ilyen módon a netkapcsolatuk egy részét mások számára is; ezzel a sűrűn lakott városokat szinte teljesen behálózva az ingyenes wifihotspotokkal. Ha az álom megvalósul, Jobsék nemcsak a mobilszolgáltatókat kerülték volna meg, hanem a kormányokat is: az operátorokkal ellentétben az Apple-nek nem lett volna szüksége arra, hogy drága frekvenciahasználati jogosultságokért lobbizzon. E víziót Jobs még 2007 körül elvetette, a szolgáltatók némelyike viszont – igaz, csak adatforgalomban – megvalósította. Itthon a Magyar Telekom és a UPC működtet hasonló, ingyenwifis szolgáltatást.