Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2018. December 27. 13:52, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI

Havi 40 ezer forint lesz a kétgyermekesek családi adókedvezménye

Havi 40 ezer forint lesz a kétgyermekesek családi adókedvezménye

Negyvenezer forintra emelkedik januártól a kétgyermekesek családi adókedvezménye – emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek nyilatkozva.

Novák Katalin hozzátette: az adókedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandóság 91. napjától. Az államtitkár felidézte: a második Orbán-kormány első intézkedései sorában 2011-ben vezették be a családi típusú adózást. Ez arról szól, hogy a dolgozó szülők minél több megtakarítást tudjanak családjukra fordítani, minél több pénzt vihessenek haza. Erről szól a családi adókedvezmény – fejtette ki.

A kormány 2016 óta négy lépésben minden évben megemelte a kétgyermekesek adókedvezményét. Ez a jövő évben eléri a 2015-ös, 20 ezer forintos összeg kétszeresét.

Novák Katalin elmondta: csak a családi adókedvezménynek köszönhetően – a jövő évi költségvetést is számítva – már 2250 milliárd forintot takaríthatnak meg a magyar családok.

A folytatás nagyban függ a napokban lezárult, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció eredményétől – fogalmazott az államtitkár, kiemelve: több mint 1,3 millióan töltötték ki a konzultációs ívet. E visszajelzések alapján születnek meg – akár már a jövő év első negyedében – a családok támogatásáról szóló további döntések – fűzte hozzá.

Novák Katalin kiemelte: folytatódik a családbarát kormányzás Magyarországon.

Címkék: adókedvezmény

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi

Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál

2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi

Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán

A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.

2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Április 28. 14:31, kedd | Helyi

Helvécián újra életre kelnek a sínek