Hírek
2020. Március 06. 11:19, péntek |
Helyi
Forrás: Szerk.
Helyesírásban verhetetlen volt a mezgés diáklány
Ebben a tanévben immár 31. alkalommal rendezték meg az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjét, február 27-29-ig, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium szervezésében.
A neves megmérettetésre 112 versenyző érkezett.
A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumból Jaksa Brigitta 2/13/É osztályos tanuló mérte össze tudását az ország 14 iskolájából érkező szakközépiskolai tanulóval. Brigi szorgalmas felkészülésének köszönhetően, az első helyen végzett.
A döntőbe jutott diákok decemberben saját iskolájukban nyerték meg a helyesírási versenyt, majd a megyei döntőkön is első helyezést értek el, így juthattak a Kárpát-medencei döntőbe. A gyulai verseny 4 kategóriában zajlott: gimnazisták, szakgimnazisták, szakközépiskolások és határon túliak versengtek egymással A verseny során a résztvevő fiataloknak tollbamondást kellett írniuk és egy feladatlapot is ki kellett tölteniük.
A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumból Jaksa Brigitta 2/13/É osztályos tanuló mérte össze tudását az ország 14 iskolájából érkező szakközépiskolai tanulóval.
Brigi szorgalmas felkészülésének köszönhetően, az első helyen végzett.
Gratulálunk a nagyszerű teljesítményhez!
Felkészítő tanára: Szabó Nóra
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.


