Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2019. Október 08. 09:05, kedd | Helyi sport
Forrás: Vas Tibor

Hetvenhét, távlövő íjászverseny Kiskunfélegyházán

Hetvenhét, távlövő íjászverseny Kiskunfélegyházán

A KHTK – Fénypárducok Íjász Szakosztály szervezésében első alkalommal került megrendezésre Kiskunfélegyháza Repülőterén távlövő íjászverseny, 2019. október 6-án.

A Hetvenhét elnevezésű verseny 27 és 77 méter közötti lőtávokkal, egyedi pontozással és céllal (a 120 cm átmérőjű Nagy Párduc Koronggal) várta az érdeklődőket. A speciális szabályrendszer a távlövést kedvelő íjászok és a rövidtávhoz szokott „örömíjászoknak” is felkeltette az érdeklődését. A versenyre a szabad helyek hetekkel az esemény előtt már előnevezéssel beteltek. A négy kihelyezett táblán végül 36 íjász mérhette össze tudását.

A változatos távok, a szeszélyes őszi időjárás, valamint magas lövésszám (2x77 azaz 154 lövés) mind fizikálisan, mind mentálisan nagy kihívás elé állította a versenyzőket, akik hősiesen küzdötték végig a próbát.

Minden versenyzőnek teljesítményéért oklevelet adtunk át, valamint kategóriánként az első három érmet, illetve különdíjat kapott. Köszönet Kiskunfélegyháza Önkormányzatának az ehhez nyújtott segítségért!

A Fénypárducok eredményei
• 18 év alattiak: Ifj. Bencze László 1. hely, Mucsi Dömötör 2. hely, Horváth Anna 3. hely
• Felnőtt nő: Dürgőné Kovács Piroska 1. hely, Vasné Köteles Anita 3. hely, Törteli Anikó 6. hely
• Felnőtt férfi: Farmosi Zoltán 3. hely, Vas Tibor 6. hely, Dürgő Csaba 7. hely, Horváth József 12. hely, Bencze László 13. hely

A Fénypárducok támogatói:
• Integrál Zrt.
• Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium
• Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata

Köszönetnyilvánítás
• A Félegyházi Repülőtér üzemeltetőinek a helyszín biztosításáért.
• A Tóth Papír Kft-nek az oklevelekért, érmekét.
• Gombkötő Zsuzsannának a fényképezésért.
• Puzzle Pizzának a pizzáért és pontos kiszállításért.

További információk:
A Facebookon: https://www.facebook.com/fenyparducok/
Weboldalunkon: http://fenyparducok.hu/index.php

Vas Tibor
Fénypárducok

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 25. 09:41, szerda | Helyi sport

2026. első versenyei a Koppányoknál

2026. január 02-án Füzesgyarmaton 3/D teremversenyen vettek részt a Turul Koppány Íjászai. Az év első versenyét a Füzesgyarmati Arany Sólyom Hagyományőrző Íjászegyesület rendezte.

2026. Február 23. 17:01, hétfő | Helyi sport

Családok, futók, bringások – mindenkit vár a Tour de Puszta

A Bringabarátok Sportegyesület immár hetedik alkalommal rendezi meg a Tour de Puszta terepkerékpáros és terepfutó eseményt, amely évről évre egyre több sportkedvelőt és családot vonz a Fülöpjakab településére.

2026. Február 08. 13:49, vasárnap | Helyi sport

Magabiztos sikerek az első U17-es női és kötöttfogású válogatón

Nagyszerű eredményt ért el a Kiskunfélegyházi Birkózó Egyesület két versenyzője Budapesten, az első U17-es női és kötöttfogású válogatón.

2026. Február 03. 16:30, kedd | Helyi sport

Dobos Eszter az ország legjobbjai között – rangos díjat vehetett át Inárcson

2026. január 31-én Inárcson került megrendezésre a Magyar Lovassport Szövetség, azon belül pedig a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakágának éves díjátadó Gálája.