Hírek
2025. Január 27. 09:31, hétfő |
Helyi
Forrás: Cs.Adrienn
Hogyan kovácsolj a hátrányból előnyt?
Többek között erre a kérdésre is választ kaptak mindazok, akik részt vettek Boronkay Péter, többszörös világ- és Európa-bajnok paratriatlonista pénteki előadásán a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
A Bringabarát Sportegyesület és a Bringabarát Kerékpárbolt és Speciality Kávézó januárban indított előadás sorozatának következő vendége Boronkay Péter parasportoló volt, aki saját példáján keresztül mutatta meg, hogy a rendszeres sport és az egészséges életmód csak döntés kérdése, nem függ az életkortól, nemünktől, sőt a testi adottságoktól sem.
Péter bal alkar hiánnyal született, emiatt szülei gyógyúszásra kezdték el járatni 6-7 évesen. Ebből később rendszeres edzés lett és 4 évig Magyarország egyetlen végtaghiányos pólósa volt, majd visszatért az úszáshoz. Kétszer volt magyar válogatott, majd kijutott egy Európa Bajnokságra és egy Világbajnokságra is. 2004-ben az athéni paralimpia keretében is benne volt azonban 3 hónappal a verseny előtt kikerült, mert nem sikerült több számban is szintidőt úsznia. Ez az időszak nagy törés volt Péter életében, és innentől kezdve verseny szinten nem foglalkozott az úszással. Nem sokkal később azonban megtalálta azt a sportot, amiben igazán sikeres lehetett. Hogy miért épp triatlon? Péter erre a kérdésre is megadta az egyszerű választ: mert három külön sportágból áll és sokféle távja (sprint, közép, rövid, hosszútáv), valamint szakága (triatlon, duatlon, aquatlon, tereptriatlon, terepduatlon) van.
Az élsportoló részletesen elmagyarázta, hogyan zajlik egy verseny és bemutatta azt a speciális kerékpárt is, amit végtaghiánnyal is tökéletesen tud kezelni, hiszen az automata váltót és a fékeket is az ép karjával működteti. Péter elhozta az előadásra azt a végtagprotézist is, amit a tereptriatlonhoz kell használnia ahhoz, hogy megfelelő legyen a kitámasztása. Nemcsak bemutatta, milyen egyszerű mozdulattal veszi fel és le, hanem körbe is adta a megjelentek között, csakúgy mint büszkeségeit: a pályafutása alatt megszerzett jelentősebb érmeket.
Péter a magánéletébe is beavatta közönségét. Megtudtuk, hogy szociális munka szakon végzett és többfajta területen is dolgozott már. Drogambulancián kezdett Szegeden, majd Kecskeméten egy speciális iskolában testnevelőként dolgozott, később ugyanebben az intézményben állami gondozott gyerekekkel foglalkozott, jelenleg pedig a Kecskeméti Egészségügyi Szociális Intézmény Igazgatóságán fogyatékosságügyi tanácsadó, a Magyar Triatlon Szövetségnél a válogatott-és utánpótlás szövetségi kapitánya, illetve triatlon edzőként is tevékenykedik. Volt azonban biciklifutár is Bécsben. Ekkor döbbent rá, hogy mennyire fontos az idegen nyelv ismerete és bizony a honvágyat is megtapasztalta, így hazatért.
Az előadáson Péter kendőzetlenül beszélt a megélt küzdelmeiről és sikereiről melyek nemcsak a sportpályafutását, hanem a magánéletét is végig kísérték. Ma már három fiú büszke apukája, akiket amellett, hogy a sport és a mozgás szeretetére nevel, beléjük palántálja az elfogadást, a kitartást, de azt is, hogyan kell felállni a bukásból és az elkeseredés helyett a tanulságot levonva küzdeni tovább a kitűzött célokért.
Péter képekkel, videokkal tarkított beszámolója és vicces előadásmódja mindenkit magával ragadott az előadás alatt, melynek köszönhetően bátran mertek kérdezni a megjelentek tőle, így a tanulságos este mondhatjuk úgy, hogy kötetlen baráti beszélgetéssel ért véget.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 09. 07:08, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. március 9. - Nagyböjt 1. vasárnapja
2025. Március 09. 07:07, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. március 9. - Nagyböjt 1. vasárnapja
2025. Március 09. 07:00, vasárnap | Helyi
Több mint 1,2 milliárd forintnyi turisztikai fejlesztés Bács-Kiskunban
A beruházás egy egységes, összekapcsolódó turisztikai hálózat kialakulását is elősegíti Bács-Kiskun vármegye egész területén.