A vércukorszint mérése az inzulinnal kezelt betegek számára kötelező, a tablettás kezelésben részesülők részére pedig javasolt, hiszen hirtelen fellépő hipoglikémia esetén életmentő lehet.

A mérés fontossága

A cukorbetegek többségének állapota diétával, illetve gyógyszeres kezelés és diéta együttes alkalmazásával egyensúlyban tartható, de a diabeteszesek közül körülbelül minden ötödik inzulinos kezelésre is szorul. Az ő számukra elkerülhetetlen a naponta többszöri vércukormérés, de a nem inzulinnal kezeltek közül is egyre többen igénylik anyagcsere állapotuk otthoni ellenőrzését, ugyanis így rendszeresen megismerhetik az egyes ételek vércukorszintet emelő hatását, és megtudhatják, hogy esetleges rosszulléteik mögött nem áll-e kiugróan magas vagy éppen alacsony vércukorszint.

A nem inzulinnal kezelt betegeknek elég a heti 1-2vércukorszintmeghatározás. Érdemes reggeli előtt, illetve más alkalommal étkezés után 1 órával mérni. (A vércukorérték akkor jó, ha az éhomi - illetve étkezés előtti - érték 4-7 mmol/l között van, étkezés után 1 órával pedig nem haladja meg a 9-10 mmol/l-t.) Ez a váltakozva mért érték több információt ad azanyagcsereállapotáról, mint a csak éhomi érték.

A fix inzulinkombinációt használó betegeknél napi 1-2 mérés javasolt. Célszerű az ún. lépcsőzetes mérés, azaz napi 2 mérés esetén reggeli előtt és után 1 órával, másnap ugyanez, csak ebéd előtt és után, harmadnap pedig vacsora előtt és után, illetve napi 1 mérésnél a fenti időpontokat naponta változtatva, vagyis reggeli előtt, másnap reggeli után és így tovább. Ha a reggeli előtti vércukorérték magasabb, akkor javasolt hetente beiktatni éjjel 2 órakor is egy mérést.

Az intenzív inzulinkezelésben részesülőknek napi 3-5 alkalommal javasolt mérniük vércukorszintjüket. Az étkezés előtt mért értékek a bázis inzulin hatékonyságáról adnak visszajelzést, a főétkezések után 1 vagy 2 órával mért értékek pedig a rövidhatású inzulin és az étrend együttes hatásáról jeleznek vissza. A vércukorszintet időnként az utóvacsora elfogyasztása előtt is érdemes megmérni. Napi 3-5 alkalommal javasolt vércukorszintet mérni pl. terhes diabéteszes nőknél, valamint akkor, amikor valamilyen más megbetegedés (különösen, ha hányással vagy hasmenéssel jár) éri a cukorbeteget, és azoknál a diabéteszeseknél, akiknél gyakran és váratlanul túl alacsonyra esik a vércukorszint, vagy folyamatosan magas. Intenzív vércukor önellenőrzés szükséges akkor is, ha az étkezési időpontok megváltoznak, ha a páciens szokatlan stressznek van kitéve, fizikai igénybevétele fokozott, vagy ha pl. időzóna átlépéssel járó utazáson vesz részt. A jól beállított, stabil betegeknél a kevésbé gyakori ellenőrzés is elegendő lehet. A kezelőorvos segíthet az olyan vércukor ellenőrzési rendszer megtervezésében, amely leginkább megfelel a páciens diabéteszének, életmódjának. A mért értékeket minden esetben a kezelési naplóban kell rögzíteni, majd a kezelőorvosnak megmutatni. A vércukor önellenőrzési művelet során különböző hibaforrások adódhatnak: rossz technika (ez a leggyakoribb), lejárt vagy helytelenül tárolt tesztcsíkok, a glukométer hibája, látáscsökkenés.

Mivel mérjünk?

A vércukor önellenőrzés eszközei széles választékban rendelkezésre állnak, az inzulinnal kezelt betegek részére a TB támogatást nyújt a vércukormérő készülékek, illetve a hozzávaló tesztcsíkok megvásárlásához (a közgyógyellátásra jogosultak részére ingyenes). Legjobb a vércukormérő készülék, vagy pedig olyan tesztcsíkot érdemes választani (törlős, végpontreakciós), ahol a doboz oldalán levő színskáláról 1 mmol/l pontossággal olvashatók le a vércukorértékek.

A vércukormérésben ma kétféle technikát alkalmaznak. Az egyik a fotometriás, a másik az elektrokémiai (szenzoros) alapra épülő módszer. Mindkét esetben kémiai reakció játszódik le a vérben jelenlévő cukor és a tesztcsíkban lévő reagens között. Az első esetben a reakciót színváltozás jelzi, és ezt méri fotometriásan a készülék, a másik esetben a reakció során létrejött elektromos változást jelzi a vércukormérő. A fotometriás módszer előnye, hogy az eredmény szemmel is ellenőrizhető, az elektrokémiai módon működő készülékeknél viszont nem áll fenn a szennyeződés veszélye. Komoly előrelépés, hogy a korszerű készülékeket és a legújabb tesztcsíkokat alkalmazva ma már mindkét technológia esetében nagyon kismennyiségű vér elegendő, a korábbi szükséglet töredéke. Ezzel a leggyakoribb mérési hiba elhárult, mert egy kis vércsepp is elegendő a vércukorszint pontos megállapításához.

A szúrástól nem kell félni

A vércukorméréstől persze leginkább a szúrás miatt ódzkodnak a betegek. A félelem azonban nem indokolt, hiszen a legújabb fejlesztések eredményeképpen ma már gyakorlatilagfájdalomnélkül nyerhető a méréshez szükséges vér, és nagy előny, hogy ehhez ma már nagyon kis vérmennyiség is elegendő. A korszerű ujjbegyszúró speciális élesítésű tűjének szilikonos bevonata egyrészt jobb csúszást biztosít, másrészt kevésbé ingerli az idegvégződéseket. Nem tépi fel a bőrt, így a szúrás helye szinte azonnal, és heg nélkül gyógyul. A több fokozatban beállítható fej lehetővé teszi, hogy a bőr típusa és a vércukormérő igénye szerint, egyénre szabottan lehessen módosítani a szúrásmélységet.

Vizeletcukor önellenőrzés

A vizelet cukortartalmának vizsgálata is alkalmas anyagcsere ellenőrzésére a cukorbetegek számára. Elsősorban a nem inzulinnal kezelt 2-es típusú diabéteszesek többszázezres tábora kísérheti ezáltal figyelemmel anyagcsere-állapotát. A vizeletcukor vizsgálata nem tájékoztat olyan pontosan az anyagcsere állapotáról, mint a vércukorvizsgálat, hiszen a vizelet cukortartalmának vizsgálata csupán arra vonatkozik, hogy vajon egy adott időpontban túl magas volt-e a vércukor szintje az utolsó vizeletürítést követően. Azt viszont nem tudja pontosan megadni, hogy milyen magas volt ez a szint, arra pedig végképp nem tud következtetni, hogy a vércukor szintje esetleg túl alacsony lett volna. Inzulinnal kezeltek esetében nem könnyű a vércukorszintet a kívánt értékhatárokon belül tartani csupán vizeletcukor ellenőrzés segítségével. Az inzulin nélkül kezelt diabéteszesek túlnyomó többsége számára azonban a vizelet cukortartalmának napi, vagy hetente egyszer-kétszer történő vizsgálata kielégítő támpontot nyújt mind a páciens, mind a kezelőorvos számára az anyagcsere állapotára nézve. A vizeletcukor önellenőrzésnél is javasolt, hogy az eredményeket a kezelési naplóban rögzítse a cukorbeteg, amit a kezelőorvosának be kell mutatni.