Mitől lesz valaki nárcisztikus? A pszichológusok egyelőre nem tudják pontosan, de nagy valószínűség szerint a genetika mellett a szülői minta és viselkedés ebben is fontos szerepet játszik. Egy friss kutatás kiderítette, hogy pontosan mi áll a nárcizmus kialakulásának hátterében.

A nárcisztikusság kialakulásáról több elmélet is született: a kognitív pszichológia egyik ága, a szociális tanulás elmélet szerint azok a gyerekek hajlamosabbak a nárcizmusra, akiket a szüleik implicit vagy explicit módon folyamatosan elhalmoznak dicséretekkel, és azt közvetítik feléjük, hogy mindenkinél jobbak, mindenben ők a legügyesebbek.

A pszichoanalitikus elmélet ennek pont az ellenkezőjét állítja: azok a gyerekek lesznek nárcisztikusak, akiket nem kapnak elég dicséretet és pozitív visszaigazolást a szüleiktől. Éppen ezért a nárcisztikus viselkedés egyfajta védekező mechanizmusként működik náluk. Valami ilyesmi játszódik le ilyenkor a gyermek fejében: „Oké, lehet, hogy a szüleimtől nem kapok elég szeretetet és méltatást, ezért rajtuk kívül mindenkinek kötelessége imádni és tömjénezni engem.”

Egy friss kutatásban az Amszterdami Egyetem pszichológia professzora, Eddie Brummelman és csapata megpróbálta kideríteni, hogy vajon a két elmélet közül melyiknek van igaza. A felmérés során szüleikkel együtt több mint 500 7 és 12 év közötti gyermeket vizsgáltak. A kutatók félévente másfél éven keresztül minden háztartásban interjúkat készítettek a szülőkkel és a gyerekekkel. A pszichológusok ekkor első sorban a gyermeki önbecsülés, a szülői melegség és a túlértékelés mértékére kérdeztek rá.

Az eredmény végül a szociális tanulás elméletét igazolta a pszichoanalitikus teória állításaival szemben. Ezen belül is megállapították, hogy a nárcizmus kialakulásának egyes számú kiváltó oka a szülő elfogult és túlértékelő magatartása, nem pedig a szülői melegség hiánya. (Közben persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy a meghitt családi légkör hiánya komoly problémákat okozhat, de tény, hogy a nárcisztikusság kialakulásában nem játszik szerepet.)

A holland kutatók következő lépésként azt tervezik, hogy újabb kutatások segítségével feltárják a nárcizmus és a rossz magaviselet és az erőszakos cselekedetek közti összefüggéseket. Továbbá arra is keresik a választ, hogy a nárcizmus kialakulását hogyan lehet már csírájában elfojtani.

Addig is azt tanácsolják a szülőknek, hogy dicsérjék gyerekeiket, amikor ez indokolt, de próbáljanak mértéktartóak és következetesek maradni, és legyen kényszerük arra, hogy gyermekünket örökké összehasonlítgassuk másokkal.

Egy magyar példát idézve: Kádár Annamária, a mesepszichológia szakértője szerint, mivel az anya a gyermek életében a feltétel nélküli szeretetet képviseli, az apától érkező dicséretnek nagyobb súlya van. Az apa akkor dicsér jól, és alapozza meg helyesen a gyermek önbecsülését, ha lányának azt mondja: „büszke vagyok rád”, fiánk pedig azt, hogy „ezt jól, ügyesen megcsináltad!”