Hírek
2017. Január 19. 14:25, csütörtök |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Idén is útra kel a Boldogasszony és a Fekete Madonna zarándokvonat
Az idén is útra kel a Boldogasszony zarándokvonat Csíksomlyóra és a Fekete Madonna zarándokvonat a lengyelországi Czestochowába és Krakkóba a MÁV-Start Zrt. és a Misszió Tours együttműködésében
- jelentették be csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Boldogasszony zarándokvonat 17 kocsival, 1054 zarándokkal indul június 1-jén a csíksomlyói búcsúba, a Fekete Madonna zarándokvonat pedig június 26-án indul Czestochowába, a magyar pálos szerzetesek által alapított világhírű kegyhelyre.
Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, a zarándoklat egyik fővédnöke kiemelte: “önzéstől szenvedő világunkban” rendkívüli jelentősége van annak, hogy az emberek vállalkoznak egy ilyen közös lelkiségi programra.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a zarándokvonat másik fővédnöke a sajtótájékoztatóra küldött levelében úgy fogalmazott: ezek a rendhagyó zarándoklatok keresztény vallási jellegükön túl a népi diplomácia sajátos formáját is megjelenítik.
Miközben Czestochowa vagy Csíksomlyó felé robognak, a barátság és a testvériség üzenetét viszik magukkal. Úgy tűnik, ezt az üzenetet egyre inkább érti és várja a zarándokvonatok résztvevőit köszöntő sok száz vagy akár több ezer ember is – írta.
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, az elmúlt évekhez hasonlóan az Emmi idén is 15 millió forinttal támogatja gyermekvédelmi gondoskodásban élő, határon túli, fogyatékkal élő, illetve egyházi iskolában tanuló fiatalok részvételét a zarándoklatokon.
Az államtitkár hozzátette: a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok egy-egy ilyen zarándoklaton megtapasztalhatják azt a szeretetet, ami a családban felnövő fiataloknak természetes.
Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy 2017-ben a vasúttársaság több mint 10 000 embert szállít majd különböző különvonatokon. A MÁV-Start Zrt. összesen 140 milliós évi utasszámához képest ez elenyészőnek tűnhet, a társaság mégis kiemelten kezeli ezeket a vonatokat. Egyrészt, mert nemes célt szolgálnak, másrészt, mert utasaik között sokan vannak, akik egyébként nem veszik igénybe a közösségi közlekedést, így a vasúttársaság csak ilyenkor szólíthatja meg őket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 16. 11:50, kedd | Helyi
Élő Betlehem a Kálvária-kápolnánál
Ünnepi hangulatú, hagyományőrző eseményre várják az érdeklődőket 2025. december 17-én, szerdán 10.30 órától a Kálvária-kápolna területén, ahol Élő Betlehem előadás kerül megrendezésre.
2025. December 15. 12:45, hétfő | Helyi
Interaktív nyílt nap a Rocktárban
Folytatódik „A ZENE MINDENKIÉ” című interaktív, élőzenei gyermekprojekt a Sorsocskák Alapítvány szervezésében.
2025. December 12. 15:34, péntek | Helyi
Vasárnap tartják az idei év utolsó állat- és kirakodóvásárát Félegyházán
Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2025. december 14. (vasárnap).
2025. December 12. 10:38, péntek | Helyi
Két generáció, egy szenvedély: A Mihalik-bajnokcsalád
Ismerjük meg Mihalik Mirát, a még csak tizenhét éves autóversenyzőt.
