Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2018. Március 01. 09:46, csütörtök | Helyi
Forrás: Almási Emerencia

Ifjúsági csere Kiskunfélegyházán

Ifjúsági csere Kiskunfélegyházán

2017. július 17-23-ai napokon a Kreatív Mozaik Alapítvány szervezésében és a Tempus Közalapítvány támogatásában megrendezésre került Kiskunfélegyházán a román, szlovák illetve magyar barátság tagjaiból létrejövő Ifjúsági csere.
A meghívott fiatalok kíváncsian várták a napok végkimenetelét.
A sok beleölt munka meghozta gyümölcsét, hisz nagy sikert aratott a résztvevő gyerekek körében.
A minden napi program óramű pontossággal ki volt találva, meg volt szervezve.
A megérkezett vendégek a Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző iskolája és Kollégiumában voltak elszállásolva.
Mikor megérkeztek a mindenkori bemutatkozás sem maradhatott el, ezért játékosan próbáltunk megismerkedni egymással.
A délelőttönként tréningeken vettünk részt.
Minden egyes nap más és más témát dolgoztunk fel, de az összekötő kapocs a bűnmegelőzés volt.
Olyan dolgokat hallhattunk, élhettünk át akár virtuálisan is, amit nem minden nap.
Az elhangzottak remek tanulságként szolgáltak mindenki számára, hisz szó volt a nemek egyenjogúságról, családon belüli erőszakról illetve az internetes zaklatásról és annak veszélyeiről.
A szervezők törekedtek a színesebbnél színesebb programokra, bicikli túrát, fagylaltozást fűztek a délutáni programokba, de ezzel nem elégedtek meg, így egy kis "csavart" vittek a táborba ugyanis 3 napot tölthettünk el Kiskunfélegyházán 3 napot pedig Szegeden.
A programok illetve a tréningek ugyan úgy folytatódtak.
Lehetőségünk volt egy szuper délutánt eltölteni a Szegedi aqvapoliszban emellett színezte a programot egy szabaduló szobából való kijutás.
A hét feladataként kisfilmet kellett forgatnunk, és az általunk választott tetszőleges témát kellett közösen csapat munkában feldolgozni.
Teljes lendülettel mélyedtünk el a feladatban, szabad kezet kaptunk, a kreativitásunknak csak mi szabhattunk határt.
Az utolsó nap mindegyik csapat bemutathatta az elkészült alkotásokat.
Az előadást befejezően közösen kielemeztük az adott témát.
Végül a tábor utolsó napját kellő módon búcsúztattuk el.
Másnap pedig mindenki haza tért teli új élményekkel, hasznos tudással és nem mellesleg szoros baráti kapcsolatokkal, ami a pár nap alatt alakult ki.

Almási Emerencia

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi

Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál

2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi

Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán

A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.

2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.