Hírek
2018. Augusztus 22. 08:20, szerda |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Igazi szarvasbőgés-hallgató túrák indulnak Gemencen
Gemencen a gímbikák „koncertjét” a Gemenc Zrt. által szervezett Igazi szarvasbőgés-hallgató túrákon bárki meghallgathatja.
2018. augusztus 25-e és szeptember 8-a között. Azokat az erdőrészeket, amelyek közelében jelentősebb bőgés várható, az érdeklődők lovasfogattal és kisvasúttal is meg tudják közelíteni.
A szürkületben kezdődő és késő este befejeződő programok résztvevői szakvezetők segítségével lehetnek fültanúi ennek az érdekes jelenségnek. A Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjából, Pörbölyről 17 órakor indulnak a túrák. A látogatók először egy Gímvallatás elnevezésű programon, hullajtott agancs és bőgőkürt bemutatón vesznek részt, majd Mosonyi Szabolcs, „A gemenci szarvasok” című természetfilmjét tekintik meg.
Ezt követően 18 órakor indulnak a csoportok kisvasúttal a Gemenci erdő rengetegének leghangosabb erdőrészletébe, ahol megtapasztalhatják a szarvasbikák bőgésétől zengő erdő különleges hangulatát. A program közel háromórás, így a túrázók 21 óra körül érkeznek majd vissza a kiinduló állomásra.
A gímszarvas bikák hangjától zengő erdőt nemcsak a Gemenci Erdei Vasúttal lehet megközelíteni, hanem az erdőgazdaság lovasfogataival is. A fogatokon utazók is részt vesznek a Gímvallatás programon, majd 18 órakor indulnak el az erdőbe.
A túrákon való részvételt gyermekek számára az erdőgazdaság nem ajánlja, azonban szeptember 8-án nekik is szerveznek egy kisebb, kézműves foglalkozással egybekötött programot az erdei vasút egyik megállójánál Lassiban.
A programról további információk a Gemenc Zrt. honlapján olvashatók.
A címlapfotó illusztráció.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
