Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2014. Május 18. 16:44, vasárnap | Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny

Így zenélünk, táncolunk, rajzolunk mi

Így zenélünk, táncolunk, rajzolunk mi

Nyílt napon mutatkoztak be május 17-én az Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanáraik.

Nyílt napon mutatkoztak be május 17-én az Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanáraik. A Petőfi téren reggeltől kora délutánig szólt a zene, rajzoltak, festettek korongoztak. A modern- és néptáncosok, valamint a drámatagozatosok is bemutatkoztak egy-egy produkcióval. A téren összegyűlt érdeklődők nem csupán szemlélői voltak az eseménynek. Bárki kipróbálhatta a hangszereket, ceruzát, ecsetet ragadhatott, vagy beülhetett korongozni. A táncosok is szívesen fogadták köreikben a fürge lábú érdeklődőket.

Kis-Fekete Vilmos, az intézmény vezetője elmondta: ezzel a rendezvénnyel az volt a céljuk, hogy a hivatalos koncertek, kiállítások, rendezvények mellett családias, oldottabb formában is megmutassák magukat. Lehetőséget teremtettek az iskolai munka bemutatására, arra, hogy a szülők és érdeklődők láthassák, miként készülnek fel az „öltönyös, nyakkendős” rendezvényekre. Minden művészeti ág képviselői bizonyították, hogy fiatal korban is értékes produkcióval tudnak közönség elé állni. Ez volt az első alkalom, amikor ilyen típusú nyílt napra vállalkoztak, de szeretnék ezt évről-évre megismételni – tette hozzá az intézményvezető.

H. S.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi

Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál

2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi

Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán

A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.

2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Április 28. 14:31, kedd | Helyi

Helvécián újra életre kelnek a sínek