Kedves Márti! A megrendüléstől még fel sem ocsúdva ülök a papír felett, zaklatott gondolataim nehezen formálódnak mondatokká.

Hosszú évtizedeket töltöttél a pedagóguspályán, életed volt a sport, a mozgás, a rád bízott fiatalokat edzőkét, tanárként, osztályfőnökként terelgetted a megfelelő irányba, az igazán fontos értékek felismerése felé.

Mihelyt kinyitott a strand és kisütött a Nap, tudtuk, hogy legbiztosabban a tanmedencében találunk meg, ahol az úszni tanuló kicsik vettek körül.

Amit a legjobban szerettél, az a kosárlabda volt. A legjobb eredményeket a Délterületi Bajnokságokon és a városi versenyeken érted el tanítványaiddal, ugyanezzel a lelkesedéssel és aktivitással szervezted a Kolimpia versenyszámait itt az iskolában is.

Volt tanítványod kiválóan mutatott rá szemléleted egyik sarokkövére, szerinte építész is voltál, hiszen felismertetted a fiatalokkal, hogy biztos alapokon lehet és érdemes tovább építkezni, csak az így megszerzett tudásnak és az így elvégzett munkának lesz maradandó, kézzelfogható eredménye.

Ha már nem maradt több letekerni, leúszni való kilométer, javításra váró „ziccerdobás”, kötőtűt, horgolótűt vettél a kezedbe, hogy az aktív pihenést folytasd tovább.

Sokunkat leptél meg karácsonykor általad készített apró ajándékokkal, ezeknek most megnőtt az eszmei értékük…

Drága Márti! Pattogjon ott fenn a labda, mosolyod kísérje a szép támadásokat! Nyugodj békében!