Hírek
2014. Március 10. 16:27, hétfő |
Helyi
Forrás: - szerk. -
Információs táblát avattak a Madárbarát kertben
Az országban egyedülálló Madárbarát könyvtár szomszédságában lévő, ugyancsak kuriózumnak számító Madárbarát kertben avattak március 8-án információs táblát
Az országban egyedülálló Madárbarát könyvtár szomszédságában lévő, ugyancsak kuriózumnak számító Madárbarát kertben avattak március 8-án információs táblát a 40. születésnapját ünneplő Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megyei szervezete közgyűlését megelőzően. A táblát Meizl Ferenc, nyugalmazott iskolaigazgató, az MME 7. számú csoportjának vezetője és Balla László alpolgármester leplezte le.
A madárbarátok befészkelték magukat a Petőfi Sándor Városi Könyvtárba. Az intézményben 2011-ben alakult meg a Madárbarát Klub, alakították ki a Madárbarát kertet, majd kapta meg a Madárbarát könyvtár címet. A támogatóknak, az intézmény, valamint a költségvetési üzem dolgozóinak köszönhetően a kert egyre szebb lett, ma, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megalakulásának tiszteletére pedig információs táblát avathatunk a városközpontban – mondta el köszöntőjében Meizl Ferenc.
A taggyűlést követően az résztvevők ellátogattak a Bankfaluba, az 2013-ban létesült gyurgyalag-partifecske költőtelepre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Április 28. 14:31, kedd | Helyi
Helvécián újra életre kelnek a sínek
2026. Április 27. 16:28, hétfő | Helyi
Nosztalgiavonat érkezik Kiskunfélegyházára a májusi hosszú hétvégén
Az időutazás márpedig lehetséges!
