Hírek
2013. November 05. 09:18, kedd |
Helyi
Forrás: Félegyházi Hírek
Ismét bajnoki címmel tértek haza táncosaink
Kiskunhalason rendezték meg október 26-án a Felnőtt D-C Országos Bajnokságot. A versenyen Tarjányi Ferenc és Haraszti Fanni páros képviselte a Wings TáncSport Egyesületet.
Kiskunhalason rendezték meg október 26-án a Felnőtt D-C Országos Bajnokságot. A versenyen Tarjányi Ferenc és Haraszti Fanni páros képviselte a Wings TáncSport Egyesületet. A versenyzők külön edzéseken és magánórákon fejlesztették erőlétüket és állóképességüket Barát Enikő irányítása mellett. A D Felnőtt standard kategóriában hatalmas fölénnyel tudtak nyerni, és mindenkit maguk mögé utasítva lettek bajnokok.
Feri és Fanni közös pályafutásuk alatt D Felnőtt standardban minden versenyt megnyertek, egyszer sem találtak legyőzőre. A bajnoki cím megszerzése következtében egy osztállyal feljebb versenyeznek majd, amit nagy lelkesedéssel várnak.
A felnőttek latin versenyében, a 21 fős mezőnyben igen kemény ellenfelek vártak rájuk. A felkészülésük viszont jól sikerült, így bíztunk a jó eredményben. A népes mezőnyben Feri és Fanni nagy csatában végül éppen lemaradva a dobogóról a 4. helyen zárta a versenyt.
Összességében remek verseny volt, és gratulálunk párosunknak a kimagasló eredményekhez és a bajnoki címhez. A Wingseseknek ebben az évben ezzel véget ért a magyar versenysorozat. Novemberben és decemberben már csak külföldi versenyeken szerepelnek, és reméljük szép eredményekkel térnek haza –mondta el a Félegyházi Hírek érdeklődésére Barát Enikő
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
