Hírek
2016. Október 22. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Ismét lehet kedvezményes pihenésre pályázni az Erzsébet-programban
Ismét kedvezményes pihenési lehetőségre pályázhatnak a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, valamint a fogyatékossággal élők az Erzsébet-program keretében
- közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a pályázatokra a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők már jelentkezhetnek a létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb november 25-ig. A nagycsaládosok december 1-30. között pályázhatnak majd.
Pályázatot benyújtani ezúttal is kizárólag elektronikusan, a www.erzsebetprogram.hu oldalon lehet. A nyertesek 2017-ben és 2018-ban használhatják majd fel az üdülési támogatást - tették hozzá. Közölték, kedvezményes üdülési lehetőségben a következő két évben 4,5 milliárd forintból mintegy százezer ember részesülhet az Erzsébet-program keretében.
A kormány által 2012-ben elindított Erzsébet-program az utóbbi két évtized legnagyobb szociális üdülési programja, amelynek köszönhetően eddig mintegy 800 ezer ember jutott üdülési, pihenési lehetőséghez, számuk pedig - a jelenlegi pályázatokkal együtt - a jövő év végére várhatóan meghaladja majd az egymilliót - írták a közleményben.
Kiemelték, a hazai cafeteria rendszert érintő brüsszeli döntés ellenére a kormány továbbra is elkötelezett Európa egyik legsikeresebb szociálturisztikai rendszere mellett, amely olyan magyar családok, fogyatékossággal élők és nyugdíjasok számára nyújt kikapcsolódási lehetőséget, akik számára ez másként nem lenne elérhető.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 29. 08:18, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor Csehországba utazott
Orbán Viktor miniszterelnök is személyesen felköszönti 80. születésnapján Milos Zeman korábbi cseh köztársasági elnököt
2024. Szeptember 29. 08:15, vasárnap | Belföld
Az ötöslottó nyerőszámai
2024. Szeptember 28. 09:09, szombat | Belföld
KSH: augusztusban 4 millió 748 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék
2024 augusztusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 39 ezerrel, 4 millió 748 ezerre nőtt. A munkanélküliek száma 210 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt
2024. Szeptember 28. 09:05, szombat | Belföld
Gulyás Gergely: Orbán Balázs félreérthetően fogalmazott, de ez nem változtat az elmúlt évtizedben végzett kiváló munkáján
A miniszterelnök politikai igazgatója félreérthetően fogalmazott, ez azonban nem változtat az elmúlt évtizedben a magyar közéletben végzett kiváló munkáján - írta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Facebook-oldalán.