Hírek
2016. Október 20. 08:56, csütörtök |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Itt figyelmeztetnek ma nagy esőre
Marad a borult, párás idő, csak délelőtt az Alföld déli részén lehet némi napsütés.
Délig még csak kisebb eső, zápor alakulhat ki, majd egybefüggő csapadékzóna érkezik, helyenként akár számottevő mennyiség is eshet. A délkeleti szél időnként megélénkülhet. A hőmérséklet napközben 8 és 13, késő este 3 és 9 fok körül alakul.
Marad az általában borult, párás idő. A nap első felében az Alföld déli és keleti területein még szakadozott lehet a felhőzet, kevés napsütés is elképzelhető, majd délután ott is beborul az ég. A kezdetben a főként a nyugati és északi területeket érintő csapadékzóna fokozatosan kelet felé helyeződik, a Tiszántúlt várhatóan csak késő délután éri el, de ennek bizonytalansága akár több órás is lehet. A legtöbb eső – helyenként akár 20 mm-t is meghaladó – a Kisalföld térségében várható. A délkeleti szél nagy területen élénk, az ország középső harmadán erős lesz, majd délután a Dunántúlon északira fordul és mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13, délkeleten, keleten 14, 16 fok között alakul. Késő estére a Dunától keletre 10 fok köré, nyugatra 3 és 9 fok közé hűl le a levegő.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.
2024. Május 16. 16:08, csütörtök | Helyi
Figyelem!!! Több helyen útlezárás várható!
A Jogging Plus Sportegyesület és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata futóversenyt rendez 2023. május 27-én délelőtt a tavalyi évhez hasonlóan.