Hírek
2022. Szeptember 08. 15:00, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: Ügyészség
Ittasan fának hajtott, saját felesége halálát okozta

Halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 31 éves férfival szemben, aki ittassága miatt gépkocsijával kisodródott és fának ütközött Dáka közelében, melynek következtében a járműben utazó felesége a kórházban utóbb az életét vesztette.
A vádirat szerint az elkövető 2021. október végén, este nyolc óra körül szeszes italtól befolyásolt állapotban vezette a gépkocsiját, melynek jobb első ülésén a felesége, hátul pedig a testvére utazott. Az ittas vádlott Dáka felől Nagyalásony irányába haladva mintegy 110-120 kilométer/órás sebességgel hajtott be egy balra ívelő útkanyarulatba, amely miatt elvesztette irányítását a jármű felett, és a menetirány szerinti jobb oldali vízelvezető árokba sodródott, majd ott egy fának ütközött.
A gépkocsi már a baleset pillanatát megelőzően is rossz műszaki állapotban volt, fékrendszere alkalmatlan volt a kanyar előtti megfelelő lassításra, amely a kanyarban eltúlzott sebességhez vezetett. A baleset következtében a vádlott felesége életveszélyes sérüléseket szenvedett, majd mintegy két héttel később a kórházi kezelése során, közvetlenül a balesettel összefüggésben álló okból elhunyt, míg testvérének nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.
Az ügyészség a vádiratában a többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy az elkövető a törvényi rendelkezésekre figyelemmel nem bocsátható feltételes szabadságra. Az ügyészség indítványt tett továbbá arra is, hogy az ítélet meghozatalára illetékes Pápai Járásbíróság a férfit a közügyek gyakorlásától, valamint végleges hatállyal a közúti járművezetéstől is tiltsa el.
Ezek érdekelhetnek még
2023. November 30. 08:16, csütörtök | Kék hírek
Amerikai katonának adta ki magát, több alkalommal is utalt neki pénzt a magyarországi nő
A balatonalmádi sértett megismerkedett egy magát amerikai katonának valló személlyel az egyik közösségi portálon.
2023. November 29. 17:27, szerda | Kék hírek
Elítélték a tanárt, aki kiskorúval folytatott szerelmi viszonyt
Nem jogerősen tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a tanárt, aki iskolája kiskorú diákjával folytatott szerelmi viszonyt
2023. November 24. 10:15, péntek | Kék hírek
Másfél év alatt 171 millió forintot szerzett idős áldozatától a csaló
Különösen nagy kárt okozó csalás, sikkasztás és gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy idős, beteg embert kihasználó 52 éves férfi ellen.
2023. November 24. 06:00, péntek | Kék hírek
Tényleges életfogytiglanra ítélték az apát, aki álmukban végzett lányaival Aszódon
Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte elsőfokon a Budapest Környéki Törvényszék a férfit, aki a hozzá kapcsolattartásra érkező két lányát álmukban megölte Aszódon - közölte a bíróság az MTI-vel csütörtökön.