Városlista
2024. szeptember 14, szombat - Szeréna

Hírek

2024. Augusztus 27. 11:11, kedd | Helyi
Forrás: Cs.Adrienn

Jó célokra fordítják a halászléfőző-verseny bevételét

Jó célokra fordítják a halászléfőző-verseny bevételét

Mint arról korábban már beszámoltunk, 500 ezer forint gyűlt össze a Balla László alpolgármester és segítői által szervezett szombati halászléfőző versenyen.

Az összeget idén két szervezet kapta meg, melynek ünnepélyes átadására augusztus 26-án került sor. A Szervdonor Családokért Alapítvány nevében Csikósné Kis Irma és Horváthné Zsigó Katalin vették át a 250 ezer forint támogatást, a Közlekedésbiztonsági tábor szervezői közül pedig Berki Zoltán és Steiner Nikolett.

Az ünnepélyes átadás egyben a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Közlekedésbiztonsági tábor első napja is volt, melyen mintegy 40 gyermeknek nyújtanak lehetőséget a szervezők, hogy elsajátítsák a biztonságos közlekedés alapjait.

A tábor ideje alatt (augusztus 26 – 30.) a 10-12 éves – kerékpározni tudó – diákok nemcsak elméleti, hanem gyakorlati foglalkozásokon is részt vesznek a Göllesz Viktor Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben.

A sikeres megvalósításhoz a Süveges Képző- és Vizsgaközpont interaktív KRESZ-oktatásokkal járul hozzá, illetve a résztvevők a Dél-100 Kft. által felajánlott mobil KRESZ-pályán gyakorolhatják a valósághű forgalmi helyzeteket modellezve a szabályok alkalmazását. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai a balesetmegelőzés mellett a bűnmegelőzésre is felhívják a figyelmet. A fiatalok előadások keretében ismerhetik meg az internetes veszélyforrásokat, a legkülönfélébb csalásokat, de számos korosztályukat érintő aktuális problémával kapcsolatban is segítséget kapnak. Az elsősegélynyújtás megismerése és az alapvető életmentési technikák elsajátítása szintén alapvető pillére a tábornak, melyet Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága, a Süveges Képző- és Vizsgaközpont, a Nor-Bike Kerékpár Szaküzlet és Szerviz a nemrégiben közlekedési balesetben elhunyt Berki Fanni szüleinek ösztönzésére közösen valósít meg immáron harmadik alkalommal.

A tábor ideje alatt a Nor-Bike Kerékpár Szaküzlet és Szerviz szakemberei felügyelik azt, hogy a gyerekek kerékpárjai megfelelő műszaki állapotban legyenek, illetve tanácsot is adnak a karbantartással, a biztonságos használattal és a beállításokkal kapcsolatban. Így a tábor résztvevői minden tudást elsajátíthatnak, ami a szabályos és balesetmentes közlekedéshez szükséges.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 13. 14:12, péntek | Helyi

Az eső miatt változnak a Libafesztivál szabadtéren tartandó programjai

Esőhelyszínek és módosítások

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi

PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit

A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre

2024. Szeptember 12. 13:30, csütörtök | Helyi

Anyakönyi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2024. Szeptember 11. 16:23, szerda | Helyi

Vasúti gázolás Kiskunfélegyházán

A tűzoltók a biztonságos átszállásban segítettek.