Hírek
2016. Április 09. 08:00, szombat |
Helyi
Forrás: - szerk. -
Jogi kisokos
Mostantól 5 évünk van arra, hogy a vásárolt ingatlanunk rejtett hibáira rábukkanjunk.
Az polgári törvénykönyv nem vár el tőlünk mást, mint hogy egy ilyen nagy döntés esetén jól megfontolva vállaljuk a feltételeket. Sajnos a szavatosság fogalma sokak számára nem tiszta, pedig ismernünk kell a jogainkat és a kötelességeinket is, még akkor is, ha a megváltozott jogszabályok egyébként a vevőnek kedveznek.
1. Műszaki szakember nélkül ne vegyünk lakást, akár újról, akár használtról van szó, hiszen ő megfelelő szakértelemmel fogja azt ellenőrizni. A bejárás során talált hibákról készüljön mindenképpen jegyzőkönyv is, hiszen ez lehet az alapja az esetleges szerződésmódosításnak.
2. Az ügyvédi költségre mindenképpen muszáj áldoznunk, hiszen érvényesíteni kell a földhivatali bejegyzést, vagyis a tulajdonosváltást. Ha mi nem bízunk meg saját képviselőt, tanácsért mindenképpen menjünk szakemberhez, aki majd átnézi a szerződés tervezetet és a mi érdekeinket helyezi előtérbe. Az eladónak is el kell fogadnia, hogy gondolkodási időt kérünk.
3. Ha egy feltétel nekünk fontos, azt mindenképpen írjuk bele a szerződésbe. A leggyakoribb, hogy a lakásunkkal együtt egyéb tulajdonjogot is vásárolunk: ilyen például a garázson kívül a wellness-részleg, a babakocsi-tároló, de a játszótér használati joga is – ahogyan a beígért, a vételárat befolyásoló tényező, a panoráma is. A szerződésben ezeket fel kell tüntetni, ahogyan azt is, milyen szankcióval jár, ha mindez nem teljesül. Az ügyvéd segíteni fog abban, hogy az egyes hibák milyen reális következményekkel járhatnak.
4. A feltételek megszabásánál jó tudni: az új Ptk. látszatkifogásokat nem fogad el. Ám az is igaz, hogy a jogvesztő határidőket megszüntette, és hosszabb elévülési időket szabott meg. A korábbi 3 helyett most 5 évig érvényesíthetjük hiba esetén az igényeinket, vagyis eddig igényelhetünk javítást, kicserélést, árleszállítást vagy elállást. Ez az időtartam még hosszabbodhat azzal az idővel, amikor már jeleztük a hibát az eladó felé, de az még nem oldódott meg, és emiatt nem tudjuk rendeltetésszerűen használni az ingatlanunkat.
5. Sohase vegyünk úgy ingatlant, hogy nem érdeklődünk utána. Ha a környék boltosa meséli, hogy gyakran járnak errefelé a „vizesek”, sejthető, hogy a csövekkel van probléma. De pont ilyen sokat jelent, ha a leendő szomszédokkal barátkozunk – együtt hatékonyabban célt érünk az építtetőnél.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
