Hírek
2018. Március 11. 12:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Jövő héten kezdődik az Erzsébet-utalványok kézbesítése
2,7 millió ember kap most 10 ezer forint értékű utalványt – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Ez a harmadik olyan alkalom, amikor – a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően – lehetőség van a nyugdíjasoknak ilyen formában segíteni – mondta Novák Katalin.
Az utalványokat március 15. előtt kezdik a címzettekhez eljuttatni értékküldemény formájában. Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője elmondta, az utalványokat először Budapesten, majd Pest megyében, utána pedig az ország minden pontjára eljuttatják, a cél, hogy az utalványokat április közepéig minden belföldi lakcímmel rendelkező megkaphassa.
A posta szóvivője hozzátette: az értékküldeményként érkező Erzsébet-utalványokat személyesen kell a postástól átvenni. Amennyiben ez nem lehetséges, a postás értesítőt hagy, amellyel a postán kaphatja meg a küldeményt az arra jogosult. Panulin Ildikó elmondta még, hogy 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt négy darab kétezer forintos és két darab ezer forintos címletben kapják meg a nyugdíjasok.
A kormány döntése értelmében minden, 2018. március 1-jén nyugellátásra, illetve a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott más ellátásra jogosult 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kap.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
