Hírek
2017. Június 26. 07:03, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Juniális a Kossuthvárosban
Közkívánatra ismét megrendezték június 24-én (szombaton) a Kossuthvárosi Juniálist.
Dr. Kiss Ákos Csaba a körzet önkormányzati képviselője a rendezvény kapcsán elmondta, hogy egy lakossági fórumon kérték meg a juniális hagyományának felélesztésére, melyet idén második alkalommal rendeztek meg dr. Ónodi Izabella képviselő asszony segítségével.
A programok sora a kecskeméti fúvósok toborzójával kezdődött, majd elindították a főzőversenyt is. A rendezvénysátor színpadán sorra léptek fel a különböző előadók, többek között a Gátéri Citerazenekar és Népdalkör, az Art Kingdom Tánccsoport, a Kiskunfélegyházi Mazsorett Együttes Nefelejcs csoportja de szórakoztató műsorral szolgáltak a kossuthvárosi óvodások is.
Emellett kocsikázhattak, vagy épp a kétéltű katonai járművet is kipróbálhatták a kikapcsolódásra vágyók. Nagy népszerűségnek örvendett a gyerekek körében a kézműveskedés csakúgy, mint az ugrálóvár, illetve a játszótér különböző hintái, mászókái.
Délben pedig a főzőverseny résztvevői látták vendégül a rendezvényre látogatókat.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.












