Hírek
2018. Április 10. 09:42, kedd |
Helyi
Forrás: OrientPress
Június elején alakulhat meg az új kormány
A kormány az alaptörvény szerint az országgyűlésnek felelős, tehát akkor alakul meg, ha már megvan az új parlament.
Négy évvel ezelőtt április 6-án volt a választás, aminek április 13-án lett hivatalos a végeredménye, az országgyűlés május 6-án alakult meg, Orbán Viktort május 10-én választották meg miniszterelnöknek, a köztársasági elnök pedig június 6-án nevezte ki az új kormány tagjait. Tekintve, hogy a jelenlegi kormány kétharmados felhatalmazást kapott a folytatásra, idén is körülbelül ez a menetrend várható.
„A választás hivatalos végeredményére néhány napot még várni kell. „A jogi végleges eredményhez sok-sok döntés meghozatala szükséges, nagyobb részt jogorvoslatok jogerős lezárására van szükség” – mondta Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke az Inforádión, aki hozzátette: a külképviseleteken leadott szavazatoknak haza kell érkeznie, illetve az átjelentkezett választópolgárok voksainak is el kell jutnia a megfelelő választókerületbe.
Alakulóülés
Az országgyűlés alakulóülését a választást követő egy hónapon belül a köztársasági elnök hívja össze. Ezen a parlament elfogadja a választási beszámolókat, és igazolja a képviselők mandátumát, akik esküt tesznek. Majd megválasztják az elnököt, az alelnököket és a jegyzőket, illetve ha a frakcióknak sikerült megállapodniuk, akkor létrehozzák a bizottságokat is.
A köztársasági elnök az országgyűlés alakulóülésén javaslatot tesz a miniszterelnök személyére, az előző kormány az új országgyűlés és az új kormány megalakulása között ügyvezető kormányként működik.
A kormány az alaptörvény szerint az országgyűlésnek felelős, tehát akkor alakul meg, ha már megvan az új parlament.
Az új miniszterelnököt az országgyűlés választja meg a képviselők több mint felének szavazatával. A kormány a miniszterek kinevezésével alakul meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
