Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2018. Március 21. 13:21, szerda | Helyi
Forrás: Kapus Imre

Kapus Diána a Közmédia AranyCORE zenebajnokság különdíját nyerte el

Kapus Diána a Közmédia AranyCORE zenebajnokság különdíját nyerte el

A 200 éve született Arany János tiszteletére, 2017. március 2-án indult emlékév folyamán számos program, esemény keretében emlékezhettünk egyik legnagyobb költőnkre.

Az Arany János-bicentenárium zárásaként a Közmédia AranyCORE zenebajnokság címmel, izgalmas lehetőségként, versenyt hirdetett, melynek során a jelentkezők Arany János bármely művének megzenésítésével nyújthattak be pályázatot. A versenyszabályzat szerint megalkotott zenés feldolgozásokat 2018. március 2-áig, Arany 201. születésnapjáig lehetett beküldeni. A felkért zsűri, a hallgatóság, valamint a Közmédia által odaítélt díjakat ma hozták nyilvánosságra. Ennek eredményeként Kapus Diána, kiskunfélegyházi születésű, ifjú szerző, Arany János: Mindvégig című versének megzenésítésével a Közmédia AranyCORE zenebajnokság különdíját nyerte el - vagyis lehetőséget kapott a közmédia műsoraiban és riportjaiban, 2018 során egy bemutatkozásra.

Kapus Diána, az ELTE BTK zenekultúra (korábban ének-zene) szak III. évfolyamos hallgatója a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskolában, majd a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában kezdte zenei tanulmányait, és a Móra Ferenc Gimnáziumban szerzett érettségit, majd sikeres felvételi vizsgát követően kezdte meg egyetemi tanulmányait. A városban és környékén nem csak szerzőként, de előadónként is évek óta ismerheti a közönség.

Az elismeréshez gratulálunk, és további, sok sikert kívánunk!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.

2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi

Magyarok Vására Kiskunhalason

2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.

2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi

Kapcsoljon, hogy hazaérjen!

Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.