Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2017. Január 10. 08:55, kedd | Helyi
Forrás: Szabad Föld

Kárenyhítésre várnak az influenza miatt

Kárenyhítésre várnak az influenza miatt

Eddig már több mint 6,5 milliárd forintos kárt okozott ágazati számítások szerint a madárinfluenza a hazai baromfiszektorban.

Az ügynek nincs vége, hiszen a járvány is terjed, nem csak nálunk, de szinte minden környező és európai országban rendre felüt fejét valahol a megbetegedés, mely miatt baromfi százezreket ölnek le az állategészségügyisek. Eddig 3,3 milliárdba került az országnak a járvány.

A magyar baromfiágazat szereplői még csak remélik, hogy az állatok kötelező leölése miatti kártalanításon felül is jut számukra valamiféle támogatás. Az államtól várják e segítséget, mivel a piac nem fizetni meg kiesett bevételeiket. Ráadásul a baromfi-feldolgozókat is kár éri - lassan milliónyi állat nem került be a vágóhidakra, így csökken az alapanyag mennyisége és persze az exportigényeket sem lehet normál menetben kielégíteni, csökkent üzemben dolgoznak, a munkások pedig kevesebbet is keresnek emiatt. (Arról nem is beszélve, hogy számos helyről eleve tilos kivinni az állatokat a zárlatok miatt.) Bárány László, a legnagyobb hazai baromfis cég tulajdonosa szerint legalább 6,5 milliárdos az összes kár. Állami kárenyhítés viszont csak azon terelőknek, állattartóknak jár, akiknél a betegség miatt a hatóság rendelte el a szárnyas állomány likvidálását.

A Világgazdaságnak nyilatkozó Földművelésügyi Minisztérium szerint eddig több mint kétszáz állattartó helyen számolták fel az állományt, amelyeken több mint 2,4 millió állatot tartottak. A madárinfluenza-járvány eddigi közvetlen költségei meghaladják a 3,3 milliárd forintot, amelyből az állattartók kártalanítása több mint 2,7 milliárd forintot tesz ki. A fenti problémáról még tárgyal a kormány és a szakma.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi

Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton

2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.

2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.