Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Augusztus 23. 08:17, kedd | Helyi
Forrás: Szabad Föld

Kell egy kis áramszünet! - Mit javasol a szakember?

Kell egy kis áramszünet! - Mit javasol a szakember?

MÍG AUGUSZTUS VÉGÉN sokunknak már csak emlék a szabadság, addig mások éppen a nyárutóra időzítik a jól megérdemelt pihenést.

Vannak azonban, akiknek csak álom, hogy rövidebb-hosszabb ideig kiszakadjanak a hétköznapi taposómalomból.

Számos hazai cég és szakma munkaerőhiánnyal küzd, ezért a munkáltatóknak egyre nagyobb gondot okoz szabadságra engedni a dolgozóikat, s ezt a bőrükön érzik a munkavállalók. A harmaduk szerint nehézkes megoldani, hogy akkor mehessenek szabadságra, amikor szeretnének: minden második dolgozóval előfordult már, hogy nem engedték el az előre eltervezett időben, s ugyanennyien vannak, akik papíron ugyan a szabadságukat töltik, valójában azonban a munkahelyükön tartják a frontot. Elsősorban az egészségügyben, az államigazgatásban és a fizikai munkát végző alkalmazottak körében fordul elő gyakrabban, hogy nem tudnak pihenésre elvonulni vagy a nyaralásra kivett napok alatt is dolgozniuk kell – derül ki a Profession.hu álláskereső portál felméréséből.

Az ezer válaszadó csaknem fele panaszolta, hogy a túl sok munka miatt nem vehetik ki az összes szabadságukat, mert a cégük képtelen megoldani a helyettesítést; egytizedük pedig elmondta, hogy bár tehetné ugyan, de mégsem megy szabadságra, mert nincs miből nyaralnia.

A magyar munkavállalók átlagosan 11-12 napot pihennek nyáron – gyakran azt is több részletben –, noha a többségük tisztában van vele, hogy csak a legalább kéthetes, egybefüggő szabadság számít igazán pihentetőnek.

A pszichológusok szerint is két hét kell ahhoz, hogy feltöltsük lemerült energiaforrásainkat. Hosszú távon pedig testi-lelki egészségünk rovására mehet, ha nem tudunk kiszakadni a munkából: mindenkinek szüksége van a feltöltődésre, regenerálódásra. A fáradt ember többet hibázik, a pihenés hiánya előbb-utóbb stresszhez, kiégéshez vezet. S az sem mindegy, hogy miként gazdálkodunk a hirtelen nyakunkba szakadt szabadságidővel. Miután letettük a munkát, adjunk magunknak néhány napot, hogy elengedjük a munkahelyi gondokat, élvezzük a gondolatot, hogy lassíthatunk a tempón, s csak ezután induljunk nyaralni – tanácsolják a szakértők.

A Brit Pszichológiai Társaság munkatársainak felmérése szerint a szorgos hétköznapokba való „visszazsilipelés” sem megy egyik napról a másikra. Ezért azt javasolják, hogy a nyaralás után ne kezdjük meg máris a hazaérkezést követő napon a munkát, hagyjunk kis időt az akklimatizálódásra. Egy-két nap elegendő arra, hogy az életünk visszazökkenjen a hétköznapi kerékvágásba.

MIT MOND A TÖRVÉNY?

  • Évente 20 nap alapszabadság jár az alkalmazottaknak, ezen felül pótszabadság illeti meg életkora, egészségi állapota, gyermekei száma, szociális helyzete, illetve munkahelye veszélyességi foka szerint.
  • A szabadságot a munkáltató adja ki. Tekintettel kell lennie arra, hogy a dolgozó legalább 14 egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség alól.
  • Évente 7 munkanapot legfeljebb két részletben a dolgozó kérésének megfelelő időpontban kell kiadni, amiről 15 nappal a tervezett szabadság előtt értesíteni kell a főnököt.
  • A Munka törvénykönyve szerint a már megkezdett szabadságot csak rendkívüli esetben, kivételesen fontos gazdasági érdekből lehet megszakítani, és a költségeket (például a hazautazás, repülőjegy-átfoglalás), az esetleges károkat a munkaadónak meg kell térítenie.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.

2024. Április 19. 13:59, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.