Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2013. Szeptember 05. 10:59, csütörtök | Helyi
Forrás: BMRFK

Kerékpárral követte, nekihajtott, bántalmazta, majd kirabolta

Kerékpárral követte, nekihajtott, bántalmazta, majd kirabolta

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya S. Róbert 21 éves nagykőrösi lakos ellen.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya S. Róbert 21 éves nagykőrösi lakos ellen. A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Kiskunfélegyházán augusztus 28-án 22 óra 30 perc körüli időben biciklijével követni kezdett egy szintén kerékpárral közlekedő helyi lakost. Amikor utolérte, a sértett kerékpárjának nekihajtott, aki ennek következtében elesett. A feltételezett elkövető a földön fekvő sértettet egy alkalommal megütötte, majd ellopta két mobiltelefonját. A kiskunfélegyházi nyomozók széleskörű adatgyűjtést folytattak, melynek eredményeképpen – a bűncselekmény elkövetése után 3 nappal – végül a Kecskeméti Rendőrkapitányság járőreinek segítségével fogták el S. Róbertet. A kiskunfélegyházi nyomozók a gyanúsítottat kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vették. A Kecskeméti Járásbíróság szeptember 2-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi

Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton

2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.

2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.