Hírek
2018. Április 29. 10:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Kétnapos majálist rendeznek Balatonfüreden
Kétnapos majálisra várják az érdeklődőket Balatonfüreden: a hétfőn kezdődő programsorozat látogatói tárlatvezetésen, családi alkotófoglalkozáson, irodalmi és bábszínházi előadáson, koncerten vehetnek részt
- tájékoztatta pénteken az MTI-t a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Schmidtné Kositzky Anett elmondta, hogy második alkalommal rendezik meg a programsorozatot a város kulturális negyedének intézményeiben.
A szervező közölte: hétfőn délután Blaha Lujza pályájáról hallhatnak érdekességeket a látogatók Szakmáry Dalma előadásában a Jókai Mór-emlékházban. Ezt követően Jókai Mór Üstökös című lapjában megjelent tréfák hangzanak el Tóth Loon rendezésében ugyancsak az emlékházban.
A Levendel László gyűjteményéből nyílt kiállítás március óta látható a Vaszary Galériában, a tüdőgyógyász egykori betegeitől kapott alkotásait tartalmazó katalógus bemutatójára és kerekasztal-beszélgetésre várják a látogatókat hétfőn délután, a Vaszary Alkotóműhelyben pedig családi kézműves foglalkozáson vehetnek részt.
A római kori cserépégetésről és a római korabeli Balatonfüredről tart előadást a Helytörténeti Gyűjteményben Palágyi Sylvia, régész. Suba Attila és a Soul Fool Band zenél, vendégük Pribojszki Mátyás lesz, Susán Péter pedig bűvészmutatványaival szórakoztatja a közönséget a Vaszary Galéria kertjében a nap zárásaként.
A hétfő délelőtt ingyenesen programokon vehetnek részt a látogatók, többek között papírsárkányt készíthetnek és Egyed Brigitta színművész meséjét hallgathatják a gyerekek, Ősi Attila pedig a dinoszaurusz-kutatásról beszél majd a Kisfaludy Galériában. A rendezvény második napján egy mintegy hét méteres májusfát állítanak a Vaszary Galéria kertjében, majd a felsőörsi Bárókerti Bábszínház előadása látható a Jókai Mór-emlékházban. Régi balatonfüredi majálisok emlékét idézik fel fotók segítségével, majd Teleki Gergő zongoraművész koncertje hallható szintén az emlékházban.
Interaktív vitorlástörténeti kiállítás látható a balatoni vitorlázás első klubházának emeletén a rendezvény ideje alatt - fűzte hozzá a szervező.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
