Hírek
2016. Június 25. 06:22, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Ki kerékpárral, ki gyalogosan indult neki...
Az elmúlt hétvégén (június 18-19-én) a Kiskun Természetbarát SE Talpasok túra szakosztálya ezúttal a Tatai Öregtó környékét hódította meg.
Az első nap szétvált a csapat egy biciklizős illetve egy gyalogos csapatra. A bringások az Öregtó Club Hoteltől indulva elmentek Vértesszőlősre. Noha a múzeumba nem tértek be, de így is akadt bőven látnivaló az úton. Tatára a Kálvária dombnál tértek be, ahol összetalálkoztak a gyalogosan bandukoló csoporttal, de mielőtt még csatlakoztak volna hozzájuk, kikerekeztek a Fényes fasorhoz, és úgy mentek vissza. Nagyjából 25 km-t jelentett ez két keréken a bringás csapatnak.
A gyalogos csoport a Tatai tó megkerülésével próbálkozott teljes sikerrel. Szintén az Öregtó Club Hoteltől indulva elmentek a Fellner Jakab kilátóhoz, megnézték a Szt. Kereszt Plébánia templomot, utána a Tatai vár mellett elbandukolva megtekintették a haranglábat. Útjuk az Angol kert megtekintésével zárult be. Megközelítőleg 10 km-t tettek meg gyalogosan ezen az úton természetjáróink. Rádi Ferenc túravezető utólagos értékelése szerint időben egy kicsit megcsúszott a csapat, de az Agostyáni arborétumba így is sikerült eljutni. Igaz még előtte egy kis műszaki probléma is volt a busszal, de végül is szerencsésen megoldódott az is. A visszaútnál még sikerült egy sárkányhajózással is izgalmasabbá és élménydúsabbá tenni a napot.
A vacsora után az esti programon is nagyon sokan részt vettek. Tizenhatan mentek el a városba nézelődni, tizenöten pedig Szent János bogár lesre mentek. Szerencsére párat tényleg sikerült megpillantani a gyerekek nagy örömére.
A második nap rövid gyalogtúrával indult, a lelkes csapat elindult Kisgerecsére, a vörös márvány kőfejtőhöz, ahol betekintést nyertek természetjáróink a hatalmas mészkövek darabolásának munkálataiba. Ezt követően a 633 m magas Gerecsét hódították meg fáradhatatlan túrázóink. A kiadós mászást követően már nem volt más hátra, mint a leereszkedés és a buszra szállás.
A hazaúton Rádi Ferenc túravezető összefoglalta a két nap történéseit, melyen jókat derülve és sok kellemes élménnyel gazdagodva buszozott Kiskunfélegyházáig a csapat.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.












