Hírek
2015. Március 17. 13:16, kedd |
Kék hírek
Forrás: Police.hu
Kirabolták és megverték
A gyanúsítottak egy nem létező tartozásra hivatkozva bántalmazták és kirabolták a sértettet.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. június 30-án 22 óra 45 perckor a sértett tiszakécskei otthonában egy ismeretlen személyazonosságú férfi és egy nő pénzt követelt egy tartozásra hivatkozva. Miután a sértett közölte, hogy nincs pénze, az ismeretlen tettesek megverték, majd kutatást végeztek a lakásban, ahonnan többek között készpénzt, mobiltelefont, szerszámokat és kerékpár izzókat vittek magukkal.
A tiszakécskei nyomozók az adatgyűjtések eredményeképpen beazonosították és elfogták K. Zoltán 35 éves és D. Annamária 22 éves helyi lakost. A nyomozás során beszerzett információk szerint K. Zoltán a bűncselekmény elkövetése során a sértett, illetve a nyomozók megtévesztése céljából szándékosan olyan becenevet használt, amellyel a helyi lakosok egy másik férfit azonosítanak. A megalapozott gyanú szerint a terhelteknek nem állt fenn követelése a sértettel szemben. Az eljárás során beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a bántalmazott férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
A tiszakécskei rendőrök házkutatás során megtalálták és lefoglalták ez eltulajdonított tárgyak egy részét.
A nyomozók rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást a páros ellen, melyet a napokban befejeztek. A rendőrök az ügy iratait vádemelési javaslattal a Kecskeméti Járási Ügyészségnek küldik meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.
