Hírek
2018. Július 29. 18:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: BAON
Kiskunfélegyházán az edző maradt, a keret és a cél változott
A Kiskunfélegyházi HTK megyei első osztálban szereplő labdarúgó felnőtt csapata majd két hete kezdte meg a felkészülését a 2018/2019-es szezonra.
Miután a legnagyobb riválisok, tavaly a Duna Aszfalt Tiszakécske, az idén pedig a Kecskemét följebb lépett a megye egyből, az idén Félegyházán az a vezetőség azt a célt tűzte ki a csapat elé, hogy végig versenyben legyen a bajnokság első helyéért. Ennek érdekében már több minőségi igazolást is végrehajtottak, és még várhatók további változások. Az egyik nagy visszatérő Némedi Norbert, aki ezúttal játékosként igyekszik majd öregbíteni Félegyháza és a KHTK hírnevét- adta hírül a BAON internetes hírportál.
A versenyképes félegyházi foci fenntartása mellett Koncz Zsolt vezetőedző a helyi utánpótlás korú játékosok fejlesztését, esetleges beépítését is szem előtt tartja, ezért néhány fiatal játékossal is kiegészült a huszonhat fős keret, amely heti négy foglalkozással (edzések és edzőmeccsek) készül a bajnoki rajtra. Érkezett még a klubhoz Nagy Dániel és S. Juhász Tamás a KEcskeméti LC csapatától. Érkezett Gajdacsi Mátyás és Bárkányi Bence, ők eddig a Bordány SK csapatát erősítették. A már említett Némedi Norbert Hetényegyházárl tért vissza Kiskunfélegyházára. Bábi Zalán Hódmezővásárhelyről, Magyar Imre pedig a Nyárlőrinc LSC-től érkezett Móra Ferenc városába. Távozik a csapattül Vojtovics ákós, ő külföldi, illetve Huszka Milán, ő pedig egy budapesti munkalehetőség miatt, Lőrincz Bence pedig a Szentesi Kinizsi csapatához igazol.
Címlapfotón: Koncz Zsolt, játékos-edző (Forrás: Petőfi Népe)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
