Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2020. Augusztus 11. 11:46, kedd | Helyi
Forrás: baon.hu

Kisorsolták a Mol Magyar Kupa harmadik megyei körét

Kisorsolták a Mol Magyar Kupa harmadik megyei körét

Hétfő délután a Magyar Labdarúgó Szövetség Bács-Kiskun megyei igazgatósága a Jakabszálláson tartott Ligaértekezlet keretében kisorsolta a megyei kupa utolsó előtti körének a párosítását.

A sorsolás előtt a második fordulót követően már csak öt csapat neve volt a kalapban - írja a baon.hu. Az tudható volt, hogy ebben a körben is lesz egy erőnyerő, és az előre világosan lefektetett szabályok értelmében az is tudható volt, hogy a Kerekegyháza már nem lehet az, ők ugyanis az előző fordulóból juthattak tovább játék nélkül, a sorsolás kegye folytán. Az utolsó előtti körben újabb, akár megyei első osztályú bajnoki döntőnek is beillő mérkőzésre is sor kerül Kiskunfélegyházán, ugyanakkor két igen komoly északi túra után a Bácsalmás ismét nagy utazást lesz kénytelen megtenni szombaton, hiszen Kecskemét majd Lajosmizse után ezúttal Kerekegyházára látogat. A Kecel pedig immáron hivatalosan is egyetlen – akár büntetőkkel learatott – győzelemre van az országos táblára jutástól.

A párosítás:

Kiskunfélegyházi HTK–Jánoshalmi FC

Kerekegyházi SE–Bácsalmási PVSE

Erőnyerő: Kecel FC

A mérkőzéseket szombat délután, 17 órai kezdettel játsszák Kiskunfélegyházán, illetve Kerekegyházán. Amennyiben a rendes játékidő után döntetlen az eredmény, büntetőrúgásokkal döntik el a továbbjutó kilétét.

Érdekesség, hogy amennyiben ebből a körből a Kerekegyháza-Bácsalmás párosításból az előbbi jut tovább, akkor az utolsó körben – amelyben az egyik továbbjutó erőnyerőként juthat tovább, a másik továbbjutó pedig az augusztus 26-án esedékes kupamérkőzés győztese lesz – sorsolásra nem is lesz szükség, hiszen mivel mind a Kerekegyháza, mind a Kecel volt már szabadnapos, ők egymás között fogják eldönteni az országos kupaindulási jogot, a Kiskunfélegyháza-Jánoshalma találkozó győztese pedig már szombat este az országos táblán tudhatja magát. A Bácsalmás természetesen azon lesz, hogy a másik forgatókönyv valósuljon meg, vagyis a Kecel ellenfele a Kiskunfélegyháza-Jánoshalma-Bácsalmás trióból kerüljön ki.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.

2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi

Magyarok Vására Kiskunhalason

2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.

2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi

Kapcsoljon, hogy hazaérjen!

Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.