Hírek
2019. Március 07. 11:03, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Kiterjeszti az ingyenes tankönyvellátást a kormány
2020-ra minden alap- és középfokú képzésben résztvevő, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez
– közölte az emberi erőforrások minisztere az M1 csatornán.
Kásler Miklós kiemelte, az állam ezzel 1,6 milliárd forinttal tehermentesíti a családok kasszáját.
Amikor a program 2013-ban elindult, csak az első évfolyamosok kaptak ingyen tankönyvet, 2018-ban már egymillió volt az érintettek száma – ismertette a miniszter, hozzátéve, az állam akkor több mint 12 milliárd forintot költött tankönyvtámogatásra.
Hangsúlyozta, a támogatás célja a családok tehermentesítése, az esélyegyenlőség biztosítása, valamint hogy a kormány olyan minőségi tankönyvellátásban részesítse a diákokat, amely megfelel a 21. század kihívásainak.
Kásler Miklós kitért arra is: tavaly lejárt a legtöbb tankönyv megjelentetésének engedélye, ezért az állam átveszi a nemzetiségi oktatáshoz szükséges és a pedagógusok által magas színvonalúnak ítélt tankönyveket. Ez a kormánynak 1,6 milliárd forintos kiadást jelent – tudatta.
Kásler Miklós a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az egységes tananyaggal kapcsolatban azt mondta, ezzel nem szürkül el az oktatás, hanem egy olyan törzsanyag jön létre, amelyet mindenkinek illik és érdemes elsajátítania. Emellett a magyar oktatási rendszer széles palettán kínál mindenféle ismeretszerzési lehetőséget – tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 19:13, szerda | Helyi
Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál
Hagyományőrző, kulturális, szórakoztató programok, kiállítások, sportesemények színesítik a városalapítók hete fesztiválját május 17. és 26. között.
2024. Május 15. 11:41, szerda | Helyi
Több mint két tonna romlott húst találtak egy kisteherautóban az M5-ösön
Több mint két tonna romlott húst találtak a pénzügyőrök egy túlsúlyos kisteherautóban az M5-ös autópályán - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-t.
2024. Május 14. 10:58, kedd | Helyi
A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum nyerte az Év emlékhelye díjat
Átadták az Év emlékhelye díjat, amelyet 11 pályázó közül a Petőfi Emlékmúzeum nyert el.
2024. Május 14. 10:47, kedd | Helyi
Lakitelek - Felavatták Yunus Emre török költő szobrát
A török irodalom meghatározó, 13. században alkotó személyiségének állítottak emléket a Hungarikum Ligetben.