Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2014. November 22. 13:00, szombat | Belföld
Forrás: MTI

Komoly segítség a devizahiteleseknek

Komoly segítség a devizahiteleseknek

A devizahitelesek helyzetének rendezésére hozott törvények, illetve törvényjavaslatok a kormány korábbi ígéretének megfelelően segítenek a devizahiteleseken.

A devizahitelesek helyzetének rendezésére hozott törvények, illetve törvényjavaslatok a kormány korábbi ígéretének megfelelően segítenek a devizahiteleseken – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter, a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Trócsányi László elmondta: mivel a jogszabályalkotó magánszerződésekbe avatkozik be, ezt csak nagyon körültekintően, a szükségesség és arányosság elvének figyelembe vétele mellett lehetett megtenni.
Azt is megjegyezte, hogy széleskörű választási lehetőséget hagynak az ügyfeleknek: azok, akik devizában kapják fizetésüket, vagy megfelelnek az MNB szigorú feltételeinek, vagy 2020 december végéig lejár a szerződésük, illetve a jen- vagy VIP-hitelesek dönthetnek úgy, hogy megtartják devizahitelüket, és nem élnek a forintosítással. "A kormány betartja, amit ígért, a törlesztőrészletek 25-30 százalékkal fognak csökkenni".
A miniszter a forintosítási törvényjavaslattal kapcsolatban elmondta: figyelembe kellett venni, hogy milyen induló kamatfelár volt a devizahitel felvételekor, és alapvetően azzal számoltak, hogy az eredeti kamatfelár álljon vissza. Ugyanakkor meghatároztak egy minimum kamatfelárat, amely egy százalék, és egy maximumot is: ez a lakáshiteleknél 4,5, a szabad felhasználású hiteleknél 6,5 százalék. A kormány álláspontja szerint ezzel is javul a devizahitelesek pozíciója - hangsúlyozta Trócsányi László.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: a kormány továbbra is azt az alapelvet követi, amely szerint a mintegy 650 ezer jelzálog alapú forinthiteles nem járhat rosszabbul, mint a devizahitelesek. A kormány abban állapodott meg, hogy a Kúria jogegységi döntésének határnapjától, vagyis június 16-tól november 7-ig tartó időszak átlagárfolyamát veszi alapul az elszámolásnál.
A Kúria jogegységi döntése kimondta azt is, hogy az árfolyamkockázatot az ügyfeleknek kell viselniük, ez pedig korlátozta a kormány mozgásterét - fűzte hozzá Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter kifejtette: elvégezték az átlagárfolyamra vonatkozó számításokat, ami belekerült a Magyar Bankszövetséggel kötött megállapodásba. A november 7-i, napi árfolyam is bekerült az elszámolható árfolyamok közé, mert az elmúlt hónapokban a svájci frank és az euró árfolyama elvált egymástól, és másképp erősödött vagy gyengült a svájci frank és másképp az euró, így az átlagárfolyam-számítással rosszabbul jártak volna az euróhitelesek - ismertette Varga Mihály.
Hangsúlyozta: a kormány azzal számol, hogy a több mint 400 ezer jelzálogalapú devizahiteles döntő többsége a forintosítás mellett dönt, így megszabadul a változó árfolyam kockázatától. Arra a kérdésre, mi indokolja, hogy devizahitelben maradhatnak azok, akiknek szerződése 2020 végéig lejár, Trócsányi László elmondta: az arányosság és szükségesség elve alapján úgy gondolták, megadják a választási lehetőséget az egyébként kevés érintettnek; ez alkotmányossági szempontból is helyes döntés. A miniszter elmondta azt is: azért csökkentették az eredeti javaslatban szereplő 2-ről 1 százalékra a kamatfelár minimumát, mert az utóbbi 3 évben folyamatosan csökkentek a kamatok.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során