Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2017. Február 02. 16:40, csütörtök | Helyi
Forrás: hirado.hu

Komoly szigorítás a madárinfluenza miatt

Komoly szigorítás a madárinfluenza miatt

Magyarország teljes területére elrendelte a baromfik zártan tartását Bognár Lajos országos főállatorvos.

Az intézkedést az indokolta, hogy 11 megyében és Budapesten összesen 83 vadmadárban mutatták ki a madárinfluenza vírusát, valamint, hogy két hete – valószínűsíthetően vadmadártól eredő fertőződés miatt – Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a betegség – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a honlapján csütörtökön.

A tájékoztatás szerint az előírással tovább csökkentik az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetőségét.

Közölték: a járvány kezdete óta mintegy 3 millió baromfit kellett leölni, az ebből származó közvetlen kár körülbelül 3,5 milliárd forintra tehető.

Az állategészségügyi hatóság haladéktalanul megtesz minden szükséges intézkedést. Ezzel párhuzamosan, a jogerős határozatok alapján, a járványvédelmi intézkedésekből eredő közvetlen károk miatt járó 100 százalékos állami kártalanítás kifizetése is zajlik, eddig 45 gazdálkodónak mintegy 1,16 milliárd forintot fizettek ki – írták.

Kiemelik: kulcsfontosságú, hogy az állattartók szigorúan betartsák az általános járványvédelmi szabályokat és jelezzék az állatorvosuknak vagy az állategészségügyi hatóságnak, ha állataikon bármilyen betegségre utaló tünetet észlelnek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi

Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.

2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi

Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére

A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.

2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi

Közös imádság városunkért az Ótemplomban

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.