Hírek
2015. Április 19. 18:00, vasárnap |
Bulvár
Forrás: hazipatika.com
Könnyen javítható az öregkori látás is
Már egy hét szemtréning után is jelentősen javulhat látásunk, ami azt is bizonyítja, hogy az agy idősebb korban is képes javulni - állítják kutatók.
Már egy hét szemtréning után is jelentősen javulhat látásunk, ami azt is bizonyítja, hogy az agy idősebb korban is képes javulni - állítják kutatók.
Már egy hétnyi foglalkozás után jelentősen javult hetven évnél is idősebb önkénteseknél a kontrasztérzékenység. Ez az a fajta látás, amellyel képesek vagyunk megkülönböztetni a világost a sötéttől, és egyúttal ezen érzékenységünket veszítjük el az öregedés során.
"Ismert egy ideje, hogy az idegsejtek javulhatnak, illetve az is, hogy a szinapszisok száma még idős korban is növekedhet - arról viszont most van elsőként információnk, hogy miként lehet fejleszteni az agy információfeldolgozó-képességét" - nyilatkozta a tanulmányt jegyző G. John Andersen, a University of California pszichológia-professzora.
Ötnapos szemtréninget követően az idősek ugyanolyan jól látták a kontrasztokat, mint a szemtréninget nem végző egyetemisták, állítja Andersen, aki hozzátette: meglepő módon közelre való látásuk is javult. A tréninget követően nem csak a tárgyak éleit látták jobban az idősek, hanem egy ábécétáblán is sokkal több betűt láttak pontosan. A tréninget végzett fiatalok látása szintén javult, bár érthető módon sokkal kisebb mértékben.
"Az idősebbek agyi struktúrája megváltozik egy ilyen tréninget követően" - állítja Andersen, aki a felvételeket megvizsgálva azt állapította meg, hogy a látványfeldolgozó központhoz tartozó fehérállomány gyarapodni kezdett. Míg ennek számos oka lehet, a legvalószínűbb az, hogy az aktívabb agyi működés tehet erről. "Kívülről nézve ez olyan, mintha az agy újrahuzalozná magát. Mindezt pedig izgalmas látni, mert egyértelműen bizonyítja, hogy az agy idős korban is képes javulni". (Sajnos ez nem igaz azokra, akik időskori szembetegségekben, például glaukómában vagy szemfenéki meszesedésben szenvednek.)
A kutató azt mondja: szeretne látni egy olyan, mindenki által elérhető weboldalt vagy appot, amellyel el lehetne végezni legalább egy közelítő hatású tréninget, de ez azért nagy kihívás, mert az ingereknek személyre szabottnak kell lennie - hasonlóan a fizikai edzésekhez, mindenkinek a saját képességei szerint kell elvégeznie a teszteket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 23. 07:17, péntek | Bulvár
Oscar-díj - Ryan Coogler Bűnösök című filmje történelmet írt minden idők legtöbb, 16 jelölésével
Ryan Coogler bluesos hangulatú vámpír eposza, a Bűnösök című film kapta minden idők legtöbb, 16 jelölését az amerikai filmakadémia díjaira csütörtökön Los Angelesben.
2026. Január 21. 07:22, szerda | Bulvár
A fizikai mesterséges intelligencia új korszakot nyit a robotikában egy kutatás szerint
2026. Január 20. 07:08, kedd | Bulvár
Oxfam: a világ dollármilliárdosainak vagyona 16 százalékkal nőtt tavaly
A világ dollármilliárdosainak vagyona 16 százalékkal nőtt tavaly, háromszor gyorsabban az elmúlt öt év átlagánál
