Hírek
2014. Augusztus 12. 11:41, kedd |
Helyi
Forrás: BMRFK
Követte, bántalmazta, kirabolta
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Róbert 21 éves nagykőrösi lakos ellen.
Vádemelést javasol a rendőrség a 21 éves nagykőrösi férfi ellen.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Róbert 21 éves nagykőrösi lakos ellen.
Mint arról korábban beszámoltunk, a férfi Kiskunfélegyházán 2013. augusztus 28-án 22 óra 30 perckor biciklijével követett egy szintén kerékpárral közlekedő helyi lakos nőt. Amikor utolérte, a sértett járművének nekihajtott, aki ennek következtében az úttestre esett. A feltételezett elkövető a földön fekvő nőt megütötte, majd ellopta két mobiltelefonját. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett, a súlyosabb eredmény elmaradása a véletlenen múlott.
A kiskunfélegyházi nyomozók a bűncselekmény elkövetése után 3 nappal a Kecskeméti Rendőrkapitányság járőreinek segítségével elfogták S. Róbertet. A rendőrök a gyanúsítottat kihallgatása után őrizetbe vették, majd kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet a bíróság elrendelt. Az ellopott telefonokat az egyenruhások visszaadták a sértettnek.
A rendőrség a nyomozást a napokban befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldi meg a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
