Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2016. Augusztus 22. 12:12, hétfő | Helyi
Forrás: -Szerk.-

Közel 500 kutya versengett a Parkerdőben

Közel 500 kutya versengett a Parkerdőben

2016. augusztus 21-én kutyákkal telt meg a városi Parkerdő. Országos CAC küllem kutyakiállítás szervezési jogát nyerte el a Kiskunfélegyházi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesülete.

Budai Tamás, az egyesület elnöke elmondta, évről-évre a számos kisebb rendezvény mellett, az egyesület vagy VB kvalifikációs munkaverseny-, vagy országos küllemkutya kiállítás rendezési jogát kapja meg. A két verseny teljesen más típusú. Míg az egyik a kutya képességet, „eszességét”, ügyességét, képzettségét veszi alapul, a másik a kutya küllemét, szépségét, a leíró fajtastandardnak való megfelelést. Ami viszont közös mind a kettőben, a kutya és gazdája közötti összhang és együttműködés. Mindkét verseny nagy felkészülést igényel a párosoktól.

Idén közel 500 kutya nevezett a félegyházi versenyre, ahol a kutyafajták legszebb példányait láthatták az oda látogatók. A délelőtt folyamán a kutyák fajtacsoport szerint bontva fajtaosztályonként mérették meg magukat, majd az egyes fajták legszebbjei a délutáni "Best in Show" programban versenyeztek összevetésben egymással, ami a kiállítás fénypontja. Itt a különböző fajtaosztályok nyertesei vonulnak föl, és közülük választják ki a kiállítás legszebb kutyáját.

Egy küllembírálat során a bíró megállapítja, hogy a kiállított eb külleme mennyire közelíti meg a fajtastandard-et, tehát az ideális megjelenést. A kutyákat mozgás közben és álló helyzetben is szemügyre veszik és értékelik. Az egyes testtájakat részletesen, egymástól függetlenül is vizsgálják, utána pedig az összhatást szemlélik.

Egy remek hangulatú és kiváló rendezvényt szerveztek meg az egyesületi tagok, ahol rendkívül fontos a csapatmunka. A bírói gárda külön kiemelte a rendezvény magas színvonalú szervezését. A programon több ezer ember fordult meg a nap folyamán.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi

Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton

2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.

2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.