Városlista
2026. május 2, szombat - Zsigmond

Hírek

2018. Május 06. 13:26, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Közel kétszáz végzős tanulóval dicsekedik idén a Mezgé

Közel kétszáz végzős tanulóval dicsekedik idén a Mezgé

A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola május 5-én tartotta ballagási ünnepségét.

Rózsa Pál, az iskola igazgatója ekképpen köszöntötte ünnepségen megjelenteket:

- Nagyon nagy öröm számomra, hogy ilyen nagy számú ballagó diák van iskolánkban, hiszen most 137-en sorakoztak fel és összesen 194 végzős tanulónk van. Százkilencvennégyen fognak idén érettségi vagy szakmai, avagy technikusi vizsgát tenni.

A végzősöktől pedig az alábbi gondolatokkal búcsúzott az igazgató:
- Ellentmondásos érzések övezik ezt a napot, hiszen évek óta vártátok, hogy elérkezzen. Most mégsem önfeledt ez az ünnep. Búcsúzás a középiskolás korszaktól, visszatekintés az elmúlt évek alatt összegyűjtött emlékekre, egy pici számadás és előretekintés a jövőbe vezető útra, a közelgő vizsgákra. Egyszerre keltenek örömöt, szomorúságot, elszántságot és kétségeket bennetek. Az érettségin, a szakmai és felvételi vizsgákon, a munkahelyszerzési útjain már mindenki a maga boldogulásáért küzd.

Beszédének zárásaként mindenkinek sikeres vizsgát és további életéhez erőt, egészséget, kitartást kívánt az intézmény vezetője az útravalóul kapott tarisznya és virág mellé, melyet a búcsúztató diákok nyújtottak át a végzősöknek.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi

Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál

2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi

Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán

A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.

2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.