Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2019. Március 01. 10:53, péntek | Belföld
Forrás: mti - illusztráció: police.hu

Letartóztatták az élettársnője meggyilkolásával gyanúsított szegedi nőt

Letartóztatták az élettársnője meggyilkolásával gyanúsított szegedi nőt

Elrendelte a Szegedi Járásbíróság 30 napra az előzetes letartóztatását pénteken annak a 44 éves nőnek, aki a gyanú szerint 2017 májusában megölte, majd elásta az élettársát

- közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel. Szanka Ferenc közölte, a nő ellen emberölés, nagyobb kárt okozó csalás és hamis vád bűntette miatt folyik eljárás.

A gyanú szerint az elkövető párkapcsolatban élt a sértettel annak szegedi ingatlanában. A két nő 2017 májusában otthonukban összeveszett, dulakodni kezdtek, majd a gyanúsított megütötte és megfojtotta a sértettet. A nő ezután a holttestet egy kiásás alatt álló kerti medence gödrébe tette, felgyújtotta, majd csemperagasztóval is leöntötte. A betemetett gödör fölött a nő sziklakertet alakított ki, hogy ezzel próbálja leplezni a történteket.

A gyilkosság után a gyanúsított a sértett másik ingatlanában lakó bérlőnek azt mondta, hogy a nő börtönben van és a bérleti díj átvételére őt felhatalmazta. A gyanúsított ezzel megtévesztette a bérlőt, és 2018 júliusáig jogtalanul vett át 560 ezer forint bérleti díjat.

A gyanúsított a gyilkosságot követően csaknem egy évig élt az áldozat házában, miközben a nő családját különböző történetekkel nyugtatgatta a hollétével kapcsolatban. A rendőrség a sértett eltűnése miatt 2018 júliusában indított eljárást, majd miután felmerült, hogy a történtek hátterében bűncselekmény állhat, kedden helyszíni szemlét tartottak a háznál, és a kertben megtalálták az asszony holttestét.

Elszámoltatása során a gyanúsított hamisan azzal vádolta meg egy férfi ismerősét, hogy segédkezett neki a holttest eltüntetésében.

A bíróság - az ügyészi indítvánnyal egyezően - a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye miatt rendelte el a gyanúsított letartóztatását, és megállapította szabadlábon hagyása esetén megkísérelheti a bizonyítási eljárás megnehezítését.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során