Hírek
2017. Április 09. 10:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Ma megkezdődik a nagyhét
Virágvasárnappal megkezdődik ma a nagyhét, amely a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka.
A keresztények ezen az ünnepen emlékeznek Jézus bevonulására Jeruzsálembe - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleményében.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az ünnep alkalmából az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét délelőtt fél 11-kor – tudatta Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense.
A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, ahol a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek hódoltak Krisztus előtt.
A virágvasárnapi szertartás része a hívek által hozott barkaágak megáldása.
Ez a vasárnap “az Úr szenvedésének vasárnapja” néven ismert a liturgiában, és a szertartás során elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió. A katolikus egyház ezzel fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, “megvalósítva a megváltást, amely az emberek számára az örök életet hozta el” – olvasható az MKPK közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
