Hírek
2018. Május 14. 14:35, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Majális szivárvány színekben
Félegyházi fúvósaink produkciója indította idén is a Csanyi úti Idősek Otthonának majálisát.
A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő szabadtéri szórakoztató programon elsőként Csányi József polgármester szólt a megjelentekhez és kívánt kellemes időtöltést mindenkinek az egész napra.
Gálig Erzsébet, a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény vezetője köszöntőjében pár szóban bemutatta az 1993-ban megalakult alapítványt, mely az idősek életkörülményeinek javítását hivatott elősegíteni. A majális megrendezése szerves részét képezi ennek a célkitűzésnek, mert bevételéből az otthonban lakók komfortérzetének javítása valósulhat meg, de lehetőség nyílik arra is, hogy különféle rendezvényekre eljutva páratlan élményekkel gazdagodjanak az idős emberek.
- Például amikor egy kerekes székbe kényszerülő embert felraknak a lóra és meglovagoltatják, olyan érzéseket vált ki, melyet nem lehet szavakban megfogalmazni – mondta az igazgatónő.
Szerencsére az időjárás is kedvezett a rendezvénynek, így a délelőtt és a délután folyamán is rengetegen ellátogattak a Csanyi úti Idősek Otthonába. A színpadi programok és a különféle szórakozási lehetőségek pedig ideális kikapcsolódást nyújtottak idősnek és fiatalnak egyaránt.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.