Hírek
2018. Május 23. 08:49, szerda |
Helyi
Forrás: Magyar Idők
Már kapható a piacon a ropogós cseresznye
Jó szezonra számítanak idén a cseresznyetermesztők. Az ültetvények jelentős részét megkímélte az időjárás, így a termés megközelítheti a húszezer tonnát is.
A megszokottnál korábban kezdődött idén a cseresznyeszezon. A hirtelen jött nyári időjárásnak köszönhetően a legkorábbi fajtákat már elkezdték betakarítani a gazdálkodók. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképe szerint a március eleji erős lehűlések elsősorban a Dunántúlon és a Dél-Alföldön okoztak kisebb fagykárokat, jelentősebb terméskieséstől azonban – a barackfélékkel ellentétben – nem kell tartani ebben az évben. A meleg tavasznak köszönhetően bőséggel volt virág a cseresznyefákon, így a termés is jónak ígérkezik.
A szezon minden évben a legkorábbi érésű cseresznyefajták szedésével kezdődik, majd ezt követően május végén, június első napjaiban kerül nagyobb mennyiség a piacra. A széles fajtakínálatnak köszönhetően július közepéig elérhető lesz a kedvelt gyümölcs. A vásárlók jellemzően a nagy méretű, fényes és sötétpiros színű gyümölcsöt keresik, az új fajtáknak azonban ma már a kereskedelmi elvárásoknak is meg kell felelniük.
Az agrárkamara adatai szerint Magyarországon összesen 2800 hektáron termesztenek cseresznyét, a jelentősebb termőterületek Pest, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyében vannak. A termőterület az elmúlt 15 évben folyamatosan emelkedett, mintegy 700 termelő foglalkozik cseresznyepiaci árutermesztéssel. Átlagosan 15-20 ezer tonna cseresznye terem évente hazánkban, a tényleges mennyiséget a nyár eleji időjárás befolyásolja a leginkább: virágzáskor a fagy, az éréskor pedig a sok eső tehet kárt a gyümölcsösökben.
Az idén optimistán tekintenek a szezonra a gazdálkodók, a NAK összegzése szerint a betakarítandó mennyiség megközelítheti a húszezer tonnát.
Bár egyre kedveltebb a cseresznye, a termelés mégsem tudja fedezni a fogyasztói igényeket. Így évente két-háromezer tonnát exportálunk, elsősorban Törökországból. A cseresznyetermelés további fejlesztéséhez azonban számos beruházásra van szükség: a termelés biztonsága jég- és esővédő fóliával javítható, az új ültetvényeket pedig rovarvédő hálóval óvhatják meg a gazdálkodók. Jelenleg a munkaerőhiány is komoly fejtörést okoz a termelőknek, a friss cseresznye ugyanis csak kézzel takarítható be, munkásból azonban egyre kevesebb van.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
