Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2020. Június 18. 07:10, csütörtök | Belföld
Forrás: mti/illusztráció: mti

Már lehet nevezni az augusztusi Balaton-átevezésre

Már lehet nevezni az augusztusi Balaton-átevezésre

Már lehet nevezni az idei Balaton-átevezésre, amelyre a koronavírus-járvány miatt elővigyázatosságból ezúttal nem júliusban, hanem augusztus 16-án kerül sor Fonyód és Badacsony között.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapjának híre szerint kajakban, kenuban, SUP-on vagy akár sárkányhajóban lapátolva is megtehető majd a közel 10 kilométeres táv a vitorlásokból álló vízi folyosón keresztül, amely a déli partról vezet át Badacsonyba és vissza.

Tavaly több mint 700 egységben 2000 résztvevő evezett. A rajt és a cél helyszíne nem változik, Fonyódon a kutyás strand lesz a verseny központja, ahol a táv teljesítése után idén is szórakozási lehetőségek várják az átevezés közönségét.

"A jól bevált helyszínen és a verseny lebonyolításán nem változtatunk sokat, fontos újítás azonban, hogy idén a nevezés történhet teljesen online is, tehát aki előre gondolkodik, annak semmilyen papírt nem kell a helyszínen kitöltenie" - mondta Berényi Péter, szervezési igazgató. "Ezúttal is javasoljuk az indulóknak a hajódepó használatát, a rajtszámok kiosztását már a verseny előtti szombaton elkezdjük, a hajókat pedig díjmentesen őrizzük a másnapi rajtig. Idén lesz ruhatár is, ezek a kényelmi szolgáltatások talán még felhőtlenebbé tehetik az augusztus 16-át a túraversenyen résztvevőknek és a nézőknek."

Az eseményre a balatonatevezes.hu oldalon lehet nevezni, vagy a helyszínen az előző napon 12 és 17 óra, illetve a rendezvény napján 6.30 és 11 között.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során