Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2017. Február 01. 10:55, szerda | Helyi
Forrás: hirado.hu

Már sms-ben is kérhető az adóbevallás tervezete

Már sms-ben is kérhető az adóbevallás tervezete

A NAV ebben az évben mindenkinek, mintegy 3,8 millió magánszemélynek, elkészíti az adóbevallási tervezetét a kifizetőtől, munkáltatótól érkezett adatszolgáltatás alapján.

Ha a magánszemély a NAV által készített adóbevallási tervezetet szeretné megismerni, választhat: vagy személyesen nyit ügyfélkaput, vagy sms-ben kéri az adóhivataltól a postázást - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kiemelte, a legegyszerűbb dolga azoknak lesz, akiknek van ügyfélkapujuk, ők ugyanis egyetlen kattintással érik el adóbevallási tervezetüket, amelyet – ha szükséges – kiegészíthetnek vagy módosíthatnak.

Tállai András elmondta, akik nem rendelkeznek ügyfélkapuval, sms-ben, írásban, személyesen, a NAV honlapján és a telefonos tájékoztató rendszeren keresztül is kérhetik az adóbevallási tervezetük postai kiküldését.

A beérkező SMS-ek alapján is csak annak tud bevallási tervezetet küldeni a NAV, akit be tud azonosítani.

Ezért senki ne felejtse el az adóazonosítójelét és a születési dátumát beírni az üzenetbe – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Az adóhivatal munkatársai +3670/717-7878 telefonszámra várják az sms-eket.

Címkék: adózók, NAV, sms

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.

2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi

Magyarok Vására Kiskunhalason

2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.

2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi

Kapcsoljon, hogy hazaérjen!

Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.