Hírek
2018. Február 21. 11:11, szerda |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Március 19-ig igényelhető az adóbevallás tervezete
A postázást azok kérhetik, akiknek nincsen ügyfélkapu regisztrációjuk, és tavaly nem voltak egyéni vállalkozók
– hívta fel a figyelmet szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetnek arra, hogy a NAV idén is külön kérés nélkül automatikusan elkészíti az adóbevallás tervezetét azoknak, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik. Az elkészült tervezeteket április 30-ig küldik el postán azoknak, akik igénylik.
A kérelmet be lehet nyújtani SMS-ben a 06 (30) 344-43-04-es telefonszámon, a NAV honlapján elérhető webűrlap kitöltésével és telefonon a 1819-es infóvonalon. Lehet kérni a bevallás tervezetének kiküldését a NAV előzetes regisztrációt és azonosítást igénylő Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszerén keresztül, az ingyenesen hívható 06 (80) 20-21-22-es telefonszámon, postai úton kötetlen levél formájában és a NAV honlapjáról letölthető BEVTERVK-nyomtatványon, vagy személyesen a NAV ügyfélszolgálatain is – sorolta közleményében az adóhatóság.
SMS-ben az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni. Egy telefonszámról bármennyi adóazonosító jelre igényelhető a tervezet postázása – tették hozzá. Kiemelték, hogy annak sem kell aggódnia, aki lecsúszik a március 19-ei határidőről, mert május 22-ig személyesen a NAV ügyfélszolgálatain is kérheti adóbevallási tervezetének kinyomtatását. Emellett az adózó bármikor nyithat ügyfélkaput, mellyel adóbevallási tervezetét a www.nav.gov.hu-ról és a www.magyarorszag.hu-ról elérhető “eSZJA Portálon” azonnal megtekintheti.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 10:21, szombat | Helyi
Ma 10 órától megnyitotta kapuit a városi jégpálya
Ma reggel 10 órakor megnyílt a városi jégpálya, ahol kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják a korcsolyázás örömeit.
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
