Hírek
2018. Július 07. 12:49, szombat | Helyi
Mától sűrűbben járnak a balatoni hajók
Mától sűrűbben járnak a balatoni hajók, július 7-én kezdődik ugyanis hajózási főszezon, amely az idén egy héttel tovább tart.
A főszezonban a menetrend szerinti járatok mellett séta- és programhajó kínálattal is várja az utasokat a BAHART (Balatoni Hajózási Zrt.) – áll a hajózási társaság közleményében.
Az önkormányzati tulajdonban lévő cég beszámolója szerint eddig jól alakult az idei, 172. balatoni hajózási szezon, amely húsvétkor indult, tavalyhoz képest változatlan díjakkal. A meleg tavasznak és a hosszú hétvégéknek köszönhetően június 30-ig 184 ezer utast szállítottak a személyhajók, ami 23 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A Szántód-Tihany között egész évben közlekedő kompon az év első felében 18 százalékkal nőtt az utasok száma, ami köszönhető annak is, hogy az elmúlt télen nem fagyott be a tó, továbbá optimalizálták a menetrendet. Az első fél évben 396 ezer utast, 131 ezer gépjárművet és 27 500 kerékpárt szállítottak a balatoni kompok.
A főidényben 21 közforgalmú személyhajó-kikötő között, 15 útvonalon, heti 458 járatot indít a BAHART. A legforgalmasabb útvonalakon gyorshajó szolgáltatás is igénybe vehető.
A társaság utasforgalmának csaknem egyharmadát a séta- és programhajók utazóközönsége adja. Idén is úgy állították össze a kínálatot, hogy minden korosztály találjon kedvére való lehetőséget. A különböző kikötőkből hetente 13 Varázshajó indul a gyerekeknek, 29 bulihajó a szórakozni vágyóknak. Sétahajózni heti 288, naplementét nézni heti 32 járaton lehet. Az idén is lesznek Minimax Gyerekhajók, Tihanyi-félszigetet kerülő sétahajók, kompkoncertek, és újdonságként Keszthelyről hetente egyszer csillaglesre is lehet indulni hajóval.
A főidényben 4 komp biztosítja a folyamatos átkelést, a menetrend szerint 40 percenként, igény esetén sűrűbben járva. Az első járat Szántódról 6 óra 40 perckor, Tihanyból 7 órakor, az utolsó járat Szántódról 23 óra 20-kor, Tihanyból 23.40-kor indul.
A társaság honlapján (www.bahart.hu) a július 7-től érvénybe lépő főidényi személyhajózási menetrend mellett a célállomásoknak számító tóparti települések programjairól, látnivalóiról is tájékozódhatnak az utazók. Idén beindult a BAHART info-vonala, így a 06-84/310-050-es telefonszámon is lehet érdeklődni a járatokról.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
