A hatalmas teremben rajtunk kívül még sok-sok asztalnál játszanak kicsik és nagyok. Van itt ügyességi, gondolkodós, szerencsén alapuló, táblás és golyós, vagy ezerféle játék. Ami közös bennük: összehozza az embereket. A mátyásföldi Corvin Művelődési Házban járunk, a Társasjátékok Ünnepén. Van mit ünnepelni! Itt mindenki megtalálja a számítását, a fogára valót, annyi játék közül választhat.

Esztendővel ezelőtt a Társasjátékos Klub és a Nebuló Alapítvány tudorainak fejéből pattant ki a gondolat: közös szenvedélyüknek egész hétvégét kellene szentelniük, az embereket hozzák össze a társasjátékok. Tavaly – Gönczi Péter, az egyik szervező fogalmazásában – kisebb főpróbát tartottak, s a sikeren felbuzdulva folytatták az idén. Mert játszani mindenki szeret, még ha időnként meg is feledkezünk róla. Nem így Németországban, mely a nyolcvanas évek óta a játékosok Mekkája: egyre-másra ontják magukból az ottani feltalálók a társasjátékokat. Mert bizony, ezt is fel kell találni, e játékok már önálló műalkotások. Az új hullám játékai más elven működnek, mint a korábbiak: a szerencse helyét átvette a stratégia. Mert amihez több mázli kell, ott a játékidő kevesebb. Amely játéknál meg a taktika számít, elhúzódhat akár órákig is.

(Emlékszünk még a többórás Gazdálkodj okosan!-maratonokra? Túl sok volt a felesleges taktikázgatás, spórolgatás.) Itthon az ezredforduló környékén robbantak be a köztudatba az új fajta játékok, közülük talán a legismertebb a Catan telepesei. Aztán már nem lehetett megállítani a folyamatot, az import játékok csak jöttek és jöttek, miközben a magyar feltalálók sem henyéltek. Ma már egyre több az olyan hazai társasjáték, amire nemzetközi szinten is büszkék lehetünk – igaz, egyelőre még nem soknak a híre jutott át a határon. De, ugye, ami késik…

A nagy társasjátékdömpingnek nem maradt el a hatása. Egyre több család fedezi fel újra a táblajátékokat, ahol együtt szórakozhat a család apraja-nagyja. S már a profizmus is kialakult az évtizedek során: a gamerek világa, akik nem csak holmi vasárnapi ebéd utáni kikapcsolódásként ragadnak bábut és kockát. Ők versenyszerűen játszanak, rendszeresen összejönnek, klubokat-társaságokat alapítanak, a lehető legtöbb új játékot ismerik, s céljuk, hogy azokat a hazai közönség is befogadja. Ilyen nagy játékos Hegedűs Csaba, a Társasjátékos Klub alapítója. Mindig is imádott játszani, családi körben sem a távkapcsoló, inkább valami játék után nyúltak. Hiányzott azonban a közeg, ahol összejárhatnak a családok, hogy együtt játszanak, esetleg versenyeket rendezzenek – így hát alapított egyet. A Társasjátékos Klub már rég kinőtte a családi kört, egyre többen és többen csatlakoznak hozzájuk. Csabáék pedig társasjáték-világkiállításokra járnak, s nagyszabású eseményeket rendeznek, mint amilyen a mostani is, de még online magazint is kiadnak. A Jem Magazin segítségével senki nem marad le az új nemzetközi játékokról.

De Hegedűs Csaba ennél is többet tesz: új játékokat talál fel. Például a Sárkánytojást. A nemrég kifejlesztett játékkal még a sakkozók is szívesen játszanak (akik pedig közismerten nem nyúlnak másik táblajátékhoz!). Hát… meggyűlik vele a bajom. Feltalálója azonban türelmes tanítómester, rávezet a dolog nyitjára. De legyőzni, azt nem tudom! Ne bánkódjak, vigasztal, több száz játékkal a hátam mögött már én is ügyesebb leszek. S hogy mi adta az ihletet? „Már régóta gondolkodtam valami ilyesmi stratégiai játékon, aztán egy éjjel csak kiugrott a fejemből – emlékszik vissza Csaba –, azonnal leírtam, de innen hosszú volt még az út. Fejleszteni, próbálgatni kell a játékot, életképes-e? Társasjáték-fejlesztői körökben úgy tartják, akkor kész a játék, ha már nem tudunk mit elvenni belőle.” A Sárkánytojásból már nem is lehet. Csupán játszani kell vele, de azt jó sokat. Hátha egyszer én is megnyerem a játszmát…

Forrás: Szabadföld
Szerző: Hardi Judit