Hírek
2019. November 20. 18:39, szerda |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
Megérkeztek a Zöld város program óriás csemetéi
Ma (november 20-án) reggel érkezett meg az első szállítmány a hollandiai faiskolából a Zöld város „nagyágyúival”, a méretes, előnevelt fákkal.
Sőt még ezen a délelőttön megkezdődött az ültetés is. Először a városházával szemben, a magnóliák, azaz liliomfák kerültek a végleges helyükre.
A következő napokban még legalább egy tucat nyergesvontatóval szállítják Félegyházára a szeptemberben kiválasztott egyedeket. A Zöld város programban több, mint 200 új fát ültetnek el. A 85 legnagyobb példányt – háromfajta platánt, magnóliákat, tiszafákat, japán díszcseresznyéket és egy aranyalmát – a jóhírű, évente 450 ezer fát értékesítő holland faiskolából szállítják, amelynek szakemberei az ültetést is felügyelik.

A fenti kép a Félegyházára érkezése után, a leveleit már elhullató, ültetéshez előkészített, megmetszett egyed leemelésének pillanatát örökíti meg, az alább látható pedig még a faiskolában, szeptemberi kiválasztásakor készült a platánfáról. Ezt a fát három másik társával együtt az Ótemplom előtt csodálhatjuk majd, reményeink szerint még nagyon hosszú ideig.

(Forrás: Félegyházi Közlöny ; képek: Fantoly Márton)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.












